Kerítésen túl
Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
Miközben szinte a fél világ felháborodott a magyar kormány a civilek és a sajtó elleni újabb támadásán, Bóka János európai ügyekért felelős miniszter Brüsszelben sajtótájékoztatón igyekezett magyarázni a döntést és ehhez bevetett mindent, csak az igazságot kerülte.
Csak nem?
Magyarország meg szeretné erősíteni a civil szervezetek európai uniós finanszírozásának átláthatóságát ugyanis alapvető félreértés van a civil szervezetek demokratikus társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban
– jelentette ki Bóka János miniszter Brüsszelben kedden. A tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozását követően a miniszter közölte, az Európai Unió Tanácsának lengyel elnöksége által előterjesztett, a demokratikus ellenálló képesség európai erősítéséről szóló javaslatot Magyarország és Szlovákia nem támogatta. A szöveg összemossa egyrészt az alkotmányos intézmények és a civil szervezetek helyzetét, másrészt pedig a politikai pártok és a civil szervezetek helyét egy demokratikus társadalomban – jelentette ki.
„Megítélésünk szerint a demokratikus ellenálló képességet az európai intézmények és egyes tagállamok félreértelmezik”
– fogalmazott a miniszter, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamok demokratikus intézményrendszerének az erősítése helyett a demokratikus ellenálló képességet valójában a tagállami demokratikus folyamatokba való külső beavatkozás alátámasztására használják fel.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Pökhendi, mert engedik neki
A civil szervezetek támogatásával és átláthatóságával kapcsolatos, 2020-ban indult, folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban a miniszter közölte: a vonatkozó törvénymódosítást a magyar parlament 2022-ben elfogadta. Az uniós bizottság azóta nem jelzett olyan további aggályt, amelyet a magyar kormánynak figyelembe kellene vennie, vagy a jogalkotót terheli – mondta.
„Várjuk, hogy ez az eljárás minél hamarabb lezáruljon”
– jelentette ki.
Mintha meg sem történt volna embercsempészek példátlan szabadon engedése
Végezetül elmondta, Magyarország ugyancsak támogatja azt a svéd javaslatot, amely a határokon átnyúló szervezett bűnözést mint biztonsági és jogállamisági kihívást kívánja az Európai Unió napirendjére tűzni. Magyarország is úgy látja, hogy a szervezett bűnözéssel kapcsolatos küzdelem sok területen európai feladat, ideértve például azokat a szervezett bűnözői csoportokat, amelyek az illegális migrációt szervezik az Európai Unió külső határain kívül – tette hozzá nyilatkozatában az európai ügyekért felelős miniszter.
(MTI)
Egyszer volt egy magyar elnökség
Friss
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját
- Kínai egyetem repült rá a Trump-kormány miatt a Harvardot elhagyni kényszerülőkre
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg