Connect with us

Kerítésen innen

Létezett-e politikailag elkötelezett lángos, avagy volt-e hecckampány a Balaton ellen?

Megosztás

Minden évben téma a sajtóban, hogy mennyire drága a Balaton, főként a horvát tengerparttal összevetve. Így volt ez idén nyáron is. Egy újdonság azonban volt az idei szezonban. Voltak, akik azt állították, hogy egyes újságírók által kiszolgált, tudatos hecckampány zajlott idén a Balaton ellen, ami miatt sok vendégtől elesett az üdülőrégió…..

Megosztás

Minden évben téma a sajtóban, hogy mennyire drága a Balaton, főként a horvát tengerparttal összevetve. Így volt ez idén nyáron is. Egy újdonság azonban volt az idei szezonban. Voltak, akik azt állították, hogy egyes újságírók által kiszolgált, tudatos hecckampány zajlott idén a Balaton ellen, ami miatt sok vendégtől elesett az üdülőrégió. Az egyik balatoni borász arról is nyilatkozott a napokban, hogy jogi lépéseket fontolgat emiatt. Éskovács Péter balatoni turisztikai, kommunikációs tanácsadó szerint nem létezik „baloldali lángos”, ahogy „jobboldali hekk” sem.

Éppen ezért teljesen értelmetlen volt politikai szálakat keresni a strandokon

A tanácsadó szerint aki perrel fenyegeti a média képviselőit azért, mert nem osztják egyik vagy másik vállalkozó véleményét a Balaton helyzetéről, az még sosem olvasta Mahatma Gandhi, indiai spirituális vezető, politikus, jogász gondolatait erről a kérdésről:

„A sajtó nagy hatalom, ám miként a gátjait átszakító vízáradat egész vidékeket dúl föl, és tönkreteszi a termést, ugyanúgy a megzabolázatlan toll is csak a rombolást szolgálja. De ha kívülről zabolázzák meg, az rosszabb, mint ha semmi nem fékezi.”

A Balatonon csak a maharadzsák tudnak mindent kifizetni?

Éskovács egyébként úgy gondolja, a Balaton drágaságáról szóló vita több évtizede tart. Léteznek olyan híradások a hetvenes évekből, amelyben viccesen azt állították, hogy a maharadzsák pénztárcájához igazították a balatoni árakat. Tavaly pedig azt számolta ki egy újságíró, hogy 1970-ben vagy most tudunk több lángost venni az átlagfizetésből. Természetesen a számolásból az derült ki, hogy „régen minden jobb volt”. 1970-ben akár 1851 lángost is megvehettünk a havi fizetésből.

Az amerikai turistáknak is fájt ez a nyár

A tanácsadó úgy véli, az utazással kapcsolatos fájdalmas kérdések újragondolása nem magyar, hanem világméretű probléma. A Financial Times néhány hete hozta nyilvánosságra azt a kutatást, amelyben azt vizsgálták, hogy az amerikaiak mennyivel költenek többet most nyaralásra Európában, mint azt korábban tették. Kiderült: az átlag utazó 38 %-al költ most többet, mint azt tervezte. Van, aki 14 napos nyaralási tervét 10 naposra kényszerült redukálni, mert nem bírja fizetni a magasabb árakat. A kutatók egyébként 16 különböző úti cél költségeit vizsgálták és arra a következtetésre jutottak, hogy a Ibizán, Horvátországban és Krétán tapasztalható a legnagyobb áremelkedés. Ibizán például utazók 56 százalékkal többet fizetnek a napi megélhetési költségekért, mint tavaly. (Itt olvasható a Financial Times európai cikke)

Európai szinten is jó pozícióban van a Balaton

Ez a kutatás is jól bizonyítja, hogy a világ minden táján újra kell gondolni azt, hogyan és mivel lehet újabb turistákat hozni egy-egy desztinációba. Ilyen szempontból a Balaton egyébként nagyon jó pozícióban van. A régióban számos olyan fejlesztés fejeződött be az utóbbi időben, amelynek köszönhetően sok tízezer olyan potenciális utazó is bevonható a balatoni programokba, akik eddig nem ezt az úti célt választották nyaralásuk helyszínévé. Ilyen hajtóerő lehet például a kaland – és sportturizmus. A nemzetközi előrejelzések ennek a szegmensnek a növekedését 2022-2030 között évente 35 %-ra becsülik. (A nemzetközi kutatásról szóló hír itt olvasható) Éskovács úgy látja az utazási szokások, valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos attitűdök változása a Balaton turizmusára is hatással lesz.

A jövőben többen jönnek majd ide sportolni és talán ezzel párhuzamosan csökken majd az egészségtelen lángos és az olcsó borok iránti kereslet is, míg a minőségi alapanyagokból készülő, esetleg vega, vegán, stb. élelmiszerek iránti kereslet növekszik majd.

Ősszel is sokan lesznek a Balatonon

A tanácsadónak meggyőződése, hogy a sportturizmus felfutásának alapjait az utóbbi években már a Balatonon is megteremtették, most is rengeteg vitorlázó, kerékpáros és futó érkezik a régióba. Ők már nemcsak nyáron, hanem ősszel és tavasszal is birtokba veszik a Balatont. Nemcsak ezek a szegmensek, de sok más turisztikai terület is változóban van, amelyekre pozitívan reagált a Balaton. Feljövőben van például a konferencia-, kulináris- és kulturális turizmus is.

Nem kellene annyit panaszkodni

A balatoni turisztikai szereplőknek – ideértve az önkormányzati vezetőket, borászokat, a szállodák, a lángos- és halsütödék tulajdonosait is – tudomásul kell venniük ezeket a változásokat és nem csak panaszkodniuk kellene saját bevételeik miatt.

Tudomásul kellene venniük nekik is, hogy az emberek fogyasztói szokásai változnak és már nem esznek annyi zsíros lángost, nem isznak annyi közepes minőségű bort, ráadásul egyre több a vegán, a vega, de még az ételallergiás utazó is –

– szól a nyilatkozó javaslata, aki szerint

sok turista már nem akar retro szállodában lakni, ahol 1980-ban cseréltek utoljára ágybetétet és különösebben nem érdekli őket a helyi retro kulturális program sem. Ha több bevételt szeretnének a panaszkodó vállalkozók, igazítsák kínálatukat a vendégek igényeihez.

A jajveszékelés, az egymásra mutogatás helyett, mindenkinek arra kellene törekednie, hogy az újságírók segítségével meg tudják győzni az utazni vágyókat arról, hogy a jövőben is érdemes a Balatonra utazni, hiszen

a négy évszakos Balaton, már régen nem csak a nyári lángosról és az olcsó borokról, a retro programokról szól, hanem arról, hogy ide egész évben érdemes ellátogatni, mert itt mindenki érdeklődésének, ízlésének megfelelő szolgáltatásokat találhat az év bármely hónapjában.

Szerző