Blogbazár
Vásárhelyi Mária: Orbán bármilyen írott és íratlan erkölcsi és jogi normát áthág, ha politikai érdekei ezt kívánják
Amikor Orbán Viktor évadnyitó (és egyben évadzáró) nemzetközi sajtótájékoztatóján meghallgattam a gyöngyöspatai romák elleni uszító fejtegetését, valamint a méltatlan fogvatartási körülmények miatti kártérítések összegével kapcsolatos felháborodását, akkor tudtam, hogy eldöntötte, hogy kilép a Néppártból.
És szerintem ez volt a legfontosabb üzenete a sajtótájékoztatónak
Mert bár eddig is voltak rasszista megnyilvánulásai, de ilyen nyílt gyűlöletre uszításra és normaszegésre korábban nem vetemedett. Tudta, hogy ez a nyílt uszítás kiverné a biztosítékot a Néppárt tagjai körében. A sajtótájékoztatón azonban már új szövetségeseinek üzent.
Azt akarta deklarálni, hogy semmi nem idegen tőle, ami rasszista és kirekesztő,
nem retten vissza attól sem, hogy akár nemzetközi bíróságok által hozott jogerős ítéletekkel is szembeszegüljön. Tehát, hogy bármilyen írott és íratlan erkölcsi és jogi normát áthág, ha politikai érdekei ezt kívánják. És mivel a Fidesz az egyetlen európai szélsőjobboldali párt, amely saját hazájában nemcsak kormányzópárt, hanem kétharmados többséggel is rendelkezik, és amelynek 12 képviselője van az EP-ben, így a vezető pozícióra való igénybejelentése nem is lesz indokolatlan.
És ez nekünk is fontos üzenet!
Fel kell készülnünk arra, hogy nagyon kemény idők elé nézünk! Mert mostantól megindul a vetélkedő a szélsőjobboldali összefogásban résztvevő pártok között a szövetség vezetői pozíciójáért, és ez a vetélkedő éppen a gyűlöletkeltés, az uszítás, a kirekesztés terepén fog eldőlni. Nevezetesen, hogy ki tud hatásosabban gyűlöletet szítani a „másság”, a „idegenek” ellen. Amit eddig „csak” a Fidesz megmondóemberei mondtak ki nyíltan, azt mostantól a párt politikusai is nyilvánosan fel fogják vállalni. A migránsozás mellett mindennapos lesz a politikusi cigányozás, buzizás, zsidózás (kiváltképp ha még Netanyahu is megbukik Izraelben), a szegényellenesség, a macsóság, az áldozathibáztatás.
Egyrészt persze mi demokraták, örülhetünk
annak, hogy a Fidesz szalonképtelenné vált a demokratikus pártok közösségében, és immár strukturálisan is oda kerül, ahová váló, az európai szélsőjobboldali pártok csoportjába, ugyanakkor azonban tudnunk kell, hogy ez számunkra a korábbiaknál is komolyabb megpróbáltatást jelent.
Mert az erődemonstráció lényege éppen az lesz,
hogy a Fidesz a korábbiaknál is gátlástalanabbul lép át mindenféle humanitárius, civilizációs európai és hazai jogi normán. Eddig a Néppárthoz tartozás mégis jelentett valamiféle elmosódott határt, a párt időnként kénytelen volt visszalépni, korrigálni egy-egy szélsőséges, tolerálhatatlan határátlépését, de ennek mostantól vége. Nekünk pedig nem lesz más védekezési eszközünk, mint az eddiginél sokkal erősebb szolidaritás, és az önkény elleni közös fellépés.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….