Vásárhelyi Miklós: Ne engedjük el többé egymás kezét! (Újratemetés 1.)

Szombaton, egy nappal Nagy Imre újratemetésének évfordulója előtt a Magyar Nemzet minden kísérőszöveg nélkül közreadta Orbán Viktor akkori beszédét. A Városi Kurir ezek után kötelességének érzi, hogy a nap folyamán a többi akkor elhangzott beszédet is közreadja -természetesen változtatás nélkül –  az elhangzás sorrendjében.

Vásárhelyi Miklós, Nagy Imre egykori sajtótitkára, a Történelmi Igazságtétel bizottság egyik alapítója:

„Az imént hallottuk Nagy Imre szavait, amelyekkel 33 esztendővel ezelőtt, a forradalom viharában fordult az országhoz.

S a megszólítottak, honfitársai, hallgattak rá. Elnémultak a fegyverek, nem folyt többé testvérvér, helyreállt a rend, elindult a megbékélés és a demokratikus átalakulás folyamata. Megőriztük a forradalom vívmányait, s a jövőt kezdtük alakítani. A világ csodálattal figyelt Magyarországra. A magyar név történelmünk során soha nem csillogott oly fényesen, mint az 1956-os forradalom napjaiban. A brutális külső beavatkozás eltiporta a forradalmat, véget vetett törekvéseinknek, reményeinknek, de nem olthatta ki 1956 és a fordulat jelképévé lett Nagy Imre emlékét.

Nagy Imre több volt, mint politikus; nagyvonalú és bölcs államférfinak bizonyult a legválságosabb órákban. Munkatársaival együttműködve, a koalíciós kormányra és a közvélemény józan többségére támaszkodva, átvezette az országot a véres konfrontációból a politikai megoldás, a békés kibontakozás útjára. Történelmi küldetése teljesítésében az ország törvényes miniszterelnökének felbecsülhetetlen segítségére voltak a vele mártírhalált halt harcostársai, Gimes Miklós újságíró, Losonczy Géza államminiszter, Maléter Pál honvédelmi miniszter, Szilágyi József, a kabinetiroda vezetője és az ismeretlen felkelők, harcosok, áldozatok ezrei, kiknek történelmi szerepére egy jelképes koporsó emlékeztet. Előttük és az 1956. november 4-i megtorlás minden áldozata előtt fejezzük most ki egy nemzet tiszteletét és háláját.

Kegyeleti szertartásra gyűltünk össze. Nem hivatalos aktusra, hanem a hozzátartozók, a barátok, a család utolsó búcsújára. És íme, most itt gyászol a család: százezrek ezen a téren, és milliók szerte az országban. Az egész ország. Magyarország. Minden magyar, itt a hazában, túl a határokon és szétszórva a világban. E nagy család tagjai egymásra találnak a végtisztesség felemelő óráiban. Ne engedjük el többé egymás kezét! Mert óriási feladat áll előttünk.

Nagy Imre üzenete ma időszerűbb, mint valaha. Csak a különbözőképpen gondolkodók és cselekvők kölcsönös türelme és engedékenysége, az előlegezett bizalom szellemében ragadhatjuk meg a kivételes, biztató lehetőséget, csak így valósíthatjuk meg a történelmi feladatot, csak így biztosíthatjuk a békés átmenetet egy európai, korszerű, szabad és demokratikus társadalomba.

A múlt tanít és kötelez. Ne maradjunk a szavaknál. Ne ígérgessünk, ne fogadkozzunk! Hisz 33 esztendeje éppen erről a térről indultak el Nagy Imre és társai a szószegés és árulás áldozataiként kálváriájuk utolsó stációjára, miután alig néhány héttel korábban, a Rajk-temetésen ünnepélyes fogadalom hangzott el, hogy ilyen szörnyűség soha többé nem fordulhat elő.

A gyász és a visszaemlékezés szívszorító perceiben a társadalom kész a megbékélésre, mert így kívánja az ország érdeke, és mert ezzel fejezi ki tiszteletét Nagy Imre és mártírtársai iránt. De a békés magyar nem felejt, és türelmetlen is meg nyugtalan is. Tettekre vár, gyors, határozott cselekvést kíván. Szabad hazát, jogállamot, tisztességes megélhetést. Olyan demokratikus, szociális, igazságos és törvényes társadalmat, amilyet a felkelt nép 1956 októberében megálmodott, és amely valóban az intézményes rend és a béke országa lesz.

Ismét sorsfordulóhoz érkeztünk. A hősi halál évfordulóján támasszuk fel a mártírok szellemi hagyatékát. S így zárjunk le végleg egy keserves korszakot, hogy új fejezet nyíljék nemzetünk történelmében.”