A vasút, amely semmiről sem tehetett? Horthy, a „zsidómentő”? — Lapzsemle

Újra fellángol a holokauszt-felelősségről szóló vita. A magyar társadalomban soha nem történt meg az igazi szembenézés, a mai rezsim pedig „segít” is az öncsalásban, ahogy egyre pimaszabbul torzítja a tényeket. Heti lapzsemlém témája egy friss fejlemény.

A holland példa

Új alkalmat kínálna (ha lenne itt fogadókészség) a tisztességes feltárásra a holland vasút ügye. Végigfutott a világsajtón, és persze hozzánk is eljutott, hogy „Kártérítést fizet a holland vasúttársaság a második világháborús deportálásokban játszott szerepe miatt”.
A második világháború alatt mintegy 100 ezer holland zsidó, az ország zsidó közösségének 70 százaléka veszett oda. A városokban összegyűjtött, deportálásra kijelölt áldozatokat Hollandián belül vonattal szállították tranzittáborokba, ahonnan aztán tovább vitték őket a haláltáborokba. A holland vasúttársaság közleménye szerint „sok tízmillió eurót” különítettek el a náci koncentrációs táborokba szállított, főként zsidó és roma áldozatok, illetve a rokonaik számára. Mint írták, a közreműködés a zsidók deportálásában „fekete lap a cég történetében”.

1944: rekordokat döntöttek a magyar vonatok is

Pár évvel ezelőtt amerikai bíróságokra a MÁV felelősségének kimondásáért is kereset próbáltak benyújtani.

Akkoriban a magyar kommentárok igen nagy része úgy próbálta elintézni ezt az ügyet, hogy „holokausztipart” emlegettek, vagy egyenesen „holokauszthiénákat”.

Nem sok mindent idézett fel akkor a hazai sajtó arról, hogy pontosan mit és hogyan művelt — sok más magyar illetékessel együtt — a MÁV 1944 nyarán.

Rémálom: magyarok százezreit vitték a vonatok a halálba

Bizony, örök szégyen— a háborúban álló ország vasútjai számára komoly terhelést jelentő „szállítási feladatot oldott meg” gyakorlatilag zökkenőmentesen 1944 májusa és júliusa között a magyar vasút számtalan kisebb-nagyobb beosztású alkalmazottja.
A súlyos tények illusztrálására, a teljesség igénye nélkül Kádár Gábor és Vági Zoltán kiváló monográfiájából idézek (Hullarablás — A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése. Hannah Arendt Egyesület — Jaffa Kiadó, 2005.)

A bécsi vasúti értekezlet, 1944. május 3.

Az Eichmannék által „szállítási szakértőként” felkért Lulay csendőrszázados „a konferencián szem- és fültanúja volt, ahogy a MÁV képviselői buzgón egyeztették a Deutsche Reichsbahn és a szlovák vasút delegáltjaival a javaslataikat, amelyeket utólag a német szállítási vezetőség is jóváhagyott.” (Persze senki nem beszélt deportálásról, hanem „német munkáskitelepülést” emlegettek.) A valóságban elkészült a gyorsított deportálási menetrend, amelyben, német összeállítás alapján az is részletesen fel lett sorolva, hogy vagononként hány személyt visznek, és menni vödör, lakat, lánc, ruházat, élelem, csendőrkíséret kell… („Hullarablás”, 144. oldal)

Túlterhelés és „önfinanszírozó deportálás”

Az auschwitzi táborparancsnok, Höss tisztában volt „a krematóriumok limitált kapacitásával, valamint a tábor befogadóképességének korlátaival, és tudta, hogy Auschwitz nincs felkészülve ennyi ember érkezésére”, ezért az Endre László-Eichmann párossal szembeszállva mérsékelni igyekezett a várható terhelést. „Minden egyes vonat késleltetéséért meg kellett küzdenem Eichmannal” — írta. — „Legtöbbször vesztettem. Valójában Eichmann legtöbbször be nem tervezett transzportokkal lepett meg.” (i.m. 151. oldal)

Az „önfinanszírozó népirtás” elképzelése páratlanul cinikus volt: a halálra szánt zsidókkal fizettették meg saját kirablásuk, deportálásuk, elpusztításuk költségeit… Ennek része volt az is, hogy a MÁV még a rövidebb, országon belüli szállításoknál is minden deportált zsidó után 2,1 pengő viteldíjat számlázott, így közel félmillió ember elhurcolása önmagában felemésztette volna a Belügyminisztérium egymillió pengős zsidótlanítási költségvetésének egészét.” (i.m. 286-287- oldal)

Ez a néhány példa is érzékelhetővé teszi, hogy egyáltalán nem valóságtól elrugaszkodott dolog a szörnyű emberirtás egyes résztvevőinek felelősségét firtatni…

Elkeseredett Karsai-Jeszenszky-vita Horthyról

Karsai László történész, elismert holokauszt-történet szakértő nagyon keményen nekiment egy Jeszenszky Géza által szerkesztett angol nyelvű kötetnek. (A kilenc tanulmányt közlő kötet címe magyarul: 1944. július. A budapesti zsidók deportálásának meghiúsítása)
Az Élet és Irodalom legfrissebb száma közli Jeszenszky Géza válaszát is.

A vita hangneme rendkívül kemény, Karsai László ugyanis szenvedélyesen utasította vissza azt a beállítást, hogy több mint 430 ezer vidéki zsidó áldozat halálba küldése után Horthyt bármiféle „zsidómentő” cím megillethetné, és a felsorakoztatott állítások nagy részét is ingerülten vitatja. Jeszenszky Géza ugyanakkor Karsai László hozzáállását minősítette történészhez méltatlannak.

A vita szövegét a megadott linkeken érdemes elolvasni. Lapszemlémben mindössze egy kevéssé ismert ténnyel egészítem ki a Horthy-képet. (Erről a fent idézett Kádár-Vági kötetben is lehet olvasni a 130. oldalon.)

Ravasz László református püspök emlékirataiból derült ki,

hogy 1944 áprilisában, a gettósítás heteiben Perényi Zsigmond felsőházi tag azzal kereste fel Ravasz Lászlót, hogy Kárpátaljáról, Kelet-Magyarországról hoz tudósítást a gettósítást végzők szörnyű tetteiről – mindketten tudták, hogy a „zsidókat munkára viszik” hazugság, a lengyel és szlovákiai zsidóság kiirtása után mi következünk… Ravasz püspök ezután Horthyhoz ment, azonnali fellépést kért („Most beteg emberek kezében az irányítás, velük szemben meg kell tenni, amit lehet” – érvelt Ravasz László).

Horthy ingerülten verte vissza a kérést:

azt magyarázta, hogy a németek munkaerőt kértek, kialkudtuk, hogy ne magyar százezrek menjenek, hanem a németek fogadják el, hogy a zsidók mennek munkára – a családtagok elhurcolását pedig azzal magyarázta, hogy „igazságtalan lenne, hogy a hátramaradó családokat a magyar közösség tartsa el”…. (Horthy ennyire ostoba lett volna? Vagy inkább kényelmes önbecsapás volt számára úgy tenni, mintha elfogadná a náci propaganda-hazugságot?) – Horthytól távozva Ravasz azt a következtetést vonta le, hogy „a kormányzó urat félrevezették”. (Ez is jókora önbecsapás, csúsztatás volt persze a püspök részéről.)