Voks 2024
Végre egy igazi vita! – Fővárosi listavezetők informatív egymás-gyepálása
Soproni Tamás, Terézváros polgármestere, a Momentum listájának 2. helyén szereplő politikus
Hitvallás: nem arról kell vitatkozni, ki lenne a legjobb főpolgármestere Budapestnek, hanem arról, kik irányítsák a várost. Az elmúlt 5 évben progresszív, liberális értékek mentén az átláthatóságért küzdve dolgoztak Budapesten úgy, hogy a korrupció árnya sem vetült rájuk. A vitában az eredményekről szeretne beszélni. Munkára kérnek felhatalmazást.
A fővárosi közlekedésről: a budapestiek szeretnének eljutni A-ból B-be, Soproni Tamás szerint többen is azon dolgoztak, hogy biztonságossá tegyék a járdákat. Lakossági várakozóhelyeket hoztak létre. De vissza kell szorítani valahogy az autós forgalmat. Az éjszakai metró bevezetését már a koalíciós tárgyalásokon szeretnék kiharcolni.
Élhető Budapest, lakhatás, közbiztonság: élhetőség, lakhatás, közbiztonság – a lakhatás talán a legsúlyosabb válság most Soproni szerint, a Z és Alfa generáció már nem tud a szülőkre támaszkodni. Pikóékkal több mint 300 bérlakást újítottak fel és adtak oda rászorulóknak. Adnak albérlet-támogatást rendőröknek, szociális dolgozóknak, stb. Elmondta, hogy a Momentum lobbizta ki a fővárosi szociális alapot.
A kormány és a főváros kapcsolata: 358 milliárd forintot vont el Budapesttől a kormány az előző ciklusokban, jogköröket vont el tőlük a kormány, plusz bírságolják is az ellenzéki önkormányzatokat. De nyitottan kell hozzáállni a kormányhoz, le kell tudni ülni velük. Kinyújtott kézzel érkeznek, de ha ezt elütik és csicskalángost kevernek le nekik, ne várják, hogy elmennek pityeregni a sarokba, fogalmazott. Mindig ki fognak állni a budapestiek érdekében, akár a tárgyalóasztalnál, akár, ha keményebb eszközökhöz kell folyamodniuk.
„A szívügy”: átláthatóság, szabadság, bevonás – választotta Soproni Tamás. Számolják fel a korrupciót, tegyék átláthatóvá a folyamatokat, vonják be a lakosságot – szerinte a momentumos önkormányzatok ebben jelesre vizsgáztak.
Utolsó szó jogán: szabad Momentumban hisznek, ahol nem ellopják a Pride-zászlókat és elfutnak velük, hanem kitűzik őket. Cigánybűnözés helyett programot kínálnak a romáknak. A munkában hisznek.
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet