Voks 2024
VEKE: 5.000 millióval károsította meg Vitézy a BKV dolgozóit. Csoda, hogy a neve gyakorlatilag szitokszó a cég dolgozói között?

Szentkirályi Alexandra péntek reggel bejelentette, hogy visszalép a főpolgármester-jelöltségtől és kiszáll a budapesti versenyből, ám szavazói nem maradtak árván, hiszen világossá tette, hogy Vitézy Dávid, a Vitézy Dáviddal Budapestért és az LMP – Zöldek közös főpolgármester-jelöltjét támogatja, egyúttal arra buzdította a fideszes tábort, hogy június 9-én rá szavazzanak.

Vitézy, a „szitoknév”
„5 milliárd forinttal károsította meg Vitézy a BKV dolgozóit – a BKV dolgozók és az őket összefogó szakszervezetek szerint.
2011 decemberében a friss kinevezett Vitézy, aki BKK vezérként a BKV igazgatóságot is uralta, nekiment a BKV dolgozóinak és felmondatta az alig egy éves, nehezen kiharcolt Kollektív Szerződést. Ezzel a dolgozók többek között bukták a 2×3%-os nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulást és számos más juttatást, amit egy KSZ biztosít az alap Mt. szerződésekhez képest”
-írta közösségi oldalán a VEKE, vagyis a A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).
„Hat hónapig mentek a tárgyalások eredmény nélkül,
még tüntettek is ellene a szakszervezetek.
Aztán, magasról tett a dolgozókra, 25 évesen rendkívüli vezetői képességekről, szociális érzékenységről és kollegialitásról tanúbizonyságot téve.
Nem csoda, hogy Vitézy a BKV közel tízezer dolgozója között nem valami népszerű, a neve gyakorlatilag szitokszó. Akkoriban a BKV az örökölt súlyos adósság miatt csődközeli helyzetben volt, a dolgozók viszont úgy érezték, Vitézy velük fizetteti meg azt, amiről ők nem tehetnek. Ez a tény és a velük szembeni aljas, időhúzó és megalázó bánásmód nagyon mélyen beleégett a BKVsokba és a mai napig hat.
Ezért is mennek a riadóláncok, mert a dolgozók rettegnek attól, hogy Vitézy esetleg hatalomra juthat megint. A BKV közel tízezer dolgozójának kétharmada budapesti, családjaikkal együtt több tízezren vannak, nem beszélve az időközben nyugdíjba mentekről vagy máshol munkát vállalókról.”
A hozzászólásokból….
„A töredékét se mondtuk el annak amit tudunk, mert tudjuk, hogy az olvasóknak nem venné be a gyomra azt a mennyiségű és mélységű tömény aljasságot. Igyekszünk megmaradni a szakmai síkon és csak olyan posztokat kitenni ahol szakmai kérdések merülnek fel. A dolgozókkal való bánásmód egy vezető esetében pedig szerintünk abszolút alap és mindenkinek joga van megtudni az igazságot”
-egészítette ki a fent elmondottakat a VEKE.

Szerző
Friss
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?