„Vérző zászlók alatt”

Költészet napja. Persze most politikával van tele a fejünk, de vers erre is van. Vers mindig mindenre van. Szerencsére. Elővettem a már félig elfeledett Benjámin László rapszódiáját, a címe miatt jutott eszembe: „Vérző zászlók alatt”.

„Tűz is korom is ez az élet”

Ő aztán igazán megtapasztalta, milyen az, ha a zászlóink véreznek. Mégsem akarta elengedni őket. Szociáldemokrata munkásköltőnek indult, persze munkaszolgálatra hurcolták, túlélte, és belészeretett az új rendbe, vagy inkább abba, amilyennek elképzelte. Írt gyenge rákosista verseket, de 1953-tól már része a korábbi önmagával meghasonló, változást akaró írószövetségi-értelmiségi csoportnak. Ezért 56 után évekig szilencium, csak 1962-ben jelenhetett meg -a lapban a biztonság kedvéért mindjárt egy elmarasztaló kritikát is mellé szerkesztve- a gyönyörű hitvallás a vérző zászlók mellett.
Néhány részlet a hosszú, hol sötét és zaklatott, hol fénylő hitű vallomásból:

„Az ember föllobbanva kiéghet,/ menekülne is, üldözi rém,/ próbálja a félelmet, vereséget,/ de ha fölbukik is, a helyén./ Tűz is, korom is ez az élet,/ újra ezt kezdeném.//”
„Sorozatban készül a nagyság,/ csak az ember süllyedt el valahol,/ kileheli égi parancsát/ az égő csipkebokor./ Egyenlőség? Szabadság?/ Vakfegyelem és protokoll.//”
„Hol a próbált szív, aki hitt, aki lázadt?/ A Forradalom hol csavarog?/ ‘Éljen szeretett…’ a szavakban alázat,/ ketrecben az elvek, az indulatok./ Mit az elv? Mit a szív? Csak a látszat:/ ‘Az állam én vagyok!’//…De él még szívem régi kamasz-hite-/ végleg/ nem csalhat meg a remény!/ Lenni akar, amíg él, ez az élet-/ elkezdem újra, el én!”.

Most véreznek a mi zászlóink is. Van düh, hitetlenkedés, keserűség, szemrehányások, reményvesztés. Akinek fontos volt, értenie kell. De még sincs más, csak az?

„elkezdem újra, el én”.

Kapcsolódó

Lendvai Ildikó: Új, rugalmasabb, ellenállásra alkalmasabb szerkezet kell