Kerítésen innen
Vészjelzést adtak ki a köd miatt – az orrunkig sem látunk majd
Az ország nagy részén tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. A veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében arra kell készülni, hogy a sűrű ködben csak pár száz méteres lehet a látástávolság.
Csütörtök este, éjszaka nagy területen képződik köd,
amelynek kiterjedése pénteken ugyan csökken, de elsősorban a Dunántúlon nagy területen egész nap megmaradhatnak, emellett pedig a Tiszántúlon is megnövekszik a felhőzet, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Pénteken napközben a legtöbb helyen megszűnik a köd, de egyes magasabban fekvő dombvidéki, hegyvidéki területeken továbbra is korlátozott látási viszonyokra, sűrű ködre lehet számítani.
Az előrejelzés szerint pénteken
összességében csak kevés napsütés lesz, az is főként az ország középső harmadában. Estig érdemi csapadék nem lesz, de a ködös részeken szitálás, a keleti határvidéken pedig gyenge eső is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 10 és 17 fok között lesz.
A keleti, délkeleti szél megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 10 és 17 fok között valószínű.
Európában hullámzó frontzóna húzódik
a Jón-tengertől az Észak-Balkánon át egészen Moszkva térségéig, ahol egy ciklon középpontja található. A front mentén sokfelé fordul elő eső, zápor, zivatar, Montenegróból és környékéről jelentős – 40-90 mm-es – napi csapadékösszegeket is jelentettek. Ugyancsak alacsonynyomású rendszer örvénylik a Brit-szigetek felett, emiatt arrafelé és az Ibériai-félsziget északnyugati részein is csapadékos az időjárás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet
általában megfelel a sokévi átlagnak, de a keleti front előtt délies áramlással kifejezetten meleg levegő érkezik a Fekete-tenger nyugati partvidékére, így ott 26, 27 fokos csúcsértékek is előfordulnak. Péntek estig a Kárpát-medence fölé a nyugati ciklon előoldalán továbbra is enyhe, változó nedvességtartalmú levegő áramlik.
Szerző
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’