Budapesti hétköznapok
Vidnyánszky-bemutató a Nemzetiben: „…ez a darab végig fog söpörni az országon…”
„Szerintem Magyarország egyik legnagyobb színházi mozdulata volt a mai este” – fogalmazott Szarka Tamás, a Vidnyánszky Attila rendezte az Esthajnal című ősbemutató zeneszerzője a tegnapi premier után. „Talán ez a darab egy újjászületés számunkra, egy új indulás kezdete” – mondta a bemutatóról a színház vezérigazgatója.
Nemzeti-közlemény: „…hatalmas siker…”
Hatalmas sikert aratott szombaton a Nemzeti Színház legújabb bemutatója, amelyet Vidnyánszky Attila vitt színre, Zsuráfszky Zoltán társrendező-koreográfussal közösen. A premier közönsége könnyezve – nevetve tapsolta meg a büszke cigányfiú és a gyönyörűséges cigánylány történetét: Szarka Tamás autentikus cigányzenére épülő dallamait, a lendületes koreográfiát, a lenyűgöző színpadi látványt és a drámai erejű színészi játékokat
– áll a Nemzeti Színház „kultúrosa” által szerényen megfogalmazott és szétküldött közleményében.
Csak úgy….
A fenti módon beharangozott előadást november végéig még 3 alkalommal adja elő a társulat, így aki elmulasztotta a bemutatót, nem késett le semmiről:
<<< Kövess minket a Google hírei között is! >>>
Színháztörténeti pillanat
volt Bordrogi Gyula alakítása az előadásban, amit szűnni nem akaró taps és ováció kísért. A bemutató előtt a nézőket a Nemzeti Színház Hajóorrában a Fővárosi Nagycirkusz „A csoda a Te kezedben van!” című interaktív, látványos előadása fogadta. Az előadásban közreműködtek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Karaván Színház művészei, olyan neves roma zenészek, mint Babindák Ernő, Szajkó Nándor, Baranyi Zoltán és Mendi Milán, a Fővárosi Nagycirkusz előadóművészei, valamint a Baross Imre Artista- és Előadóművészeti Akadémia növendékei.
„A darab alapvető ősi toposzokat dolgoz fel: születés, halál, szerelem. Hihetetlen az a kohézió, amelyet már az első pillanattól lehetett érezni a próbafolyamat során.”
– mondta Nyári Oszkár, a Karaván Színház és Művészeti Alapítvány vezetője.
„Remélem, hogy ez a darab egy nagyon fontos közösségépítés kezdete.”
Az előadás társdramaturg-koreográfusa Zs. Vincze Zsuzsa, a díszlet Galambos Péter munkája, a jelmezeket Berzsenyi Krisztina tervezte. A produkciót rendezőasszisztensként Vida Gábor segítette. Az előadást a Nemzeti Színház közönsége váltott szereposztásban tekintheti meg az évad során. Makszim Gorkij első, 1892-ben nyomtatásban is megjelent elbeszélése, a romantikus hangvételű, tragikus szerelmi történetet elmesélő Makar Csudra a neves orosz író egyik legnépszerűbb prózai műve, amely alapján több feldolgozás is készült. A legismertebb ezek közül az 1976-ban kiugró sikerrel bemutatott, Emil Loteanu által rendezett zenés játékfilm,
„A cigánytábor az égbe megy”, amely azóta is a szovjet filmművészet legnézettebb alkotásai közé tartozik.
A szerelem és szabadság fájdalmas ellentétének témája régóta foglalkoztatja Szarka Tamást, a Ghymes együttes legendás költő-zeneszerzőjét, aki számos dalt komponált Gorkij elbeszélésének ihletésére. Megfogalmazása szerint az általa írt cigányballada
„két gyönyörű, erős és büszke emberről szól, akiknek annyira erős a szabadságvágya, hogy nem bírják el a világ legszebb kötelékét, és inkább belehalnak”.
Képernyőkép
Szerző
Friss
- Lesz-e élő boksz meccs Musk, a kihívó és Putyin között? – Kinek szurkol Orbán?
- Magyarország kormánya Facebook oldala: ‘az Európai Unió életben akarja tartani Ukrajnát. (…) Ennek nem szabad megtörténnie’
- Ujhelyi: ‘Ukrajna EU-tagságát támogatnotok nem kell félnetek jó lesz…’
- Troll-áldozattá nemesült a Novák-féle szépségverseny
- Lázár János nagy vécéfelújítása: a Kelenföldi pályaudvar 3 mobilslozival repülőrajtol Európa felé
- Chuck Norris ’85 – Isten éltesse Walkert, a texasi kopót
- Bruck András: egy országot elveszejteni
- ‘Azt láttuk hogy az angol nem megy, de hogy a magyar se..’ – mutattak fityiszt Deutsch képviselő ‘mélységes felháborodására’
- Magyar György: Orbán újabb ostoba kérdéssel bolondítja a magyarokat
- Azt kérdezd meg, Orbán…. – A lengyel külügyérnek van egy remek ötlete….