Bulvár
Visszajön a tél
Vissza tér a tél, a hétvégén alapvetően borult, illetve erősen felhős égbolt lesz jellemző szerte az országban, vegyes halmazállapotú szitálás, bárhol lehet.
Hidegfront
Pénteken hidegfront árasztja el az országot északnyugat felől. A Dunántúl térségében felerősödik, másutt estig még gyenge vagy mérsékelt marad az É-i szél. Alapvetően borult, illetve erősen felhős égbolt lesz jellemző szerte az országban. Az ország északnyugati fele felett időnként vékonyodhat a felhőzet. Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű, de vegyes halmazállapotú szitálás, szemerkélés, hószállingózás foltokban, elsősorban délelőtt még előfordulhat.
Ezzel szemben az ország délkeleti felén (nagyjából a Miskolc-Szolnok-Pécs vonaltól délkeletre) egészen estig számolni kell szórványosan, időszakosan, de újra meg újra eleredő csapadékkal. A csapadéksáv északi határán egyre inkább hó, délkelet felé haladva vegyesen havas eső, eső látszik valószínűbbnek. A nap folyamán a halmazállapotváltás határa is mozog délkelet felé.
A déli és keleti határvidéken még este is lehet vegyes halmazállapotú, elgyengülő csapadék, miközben északnyugat felől már vékonyodni, szakadozni kezd a felhőzet. A nyugati országrész mellett keleten is erősödő É-i szél támad. Éjjel tovább csökken a felhőtakaró, már csak a középső országrész fölé várható zártabb felhőzet, itt-ott szállingózó hó. Nyugaton és keleten erős É-i szél fúj.
Szombaton is még az elgyengülő téli hidegfront lehet a meghatározó. Délelőtt, nyugaton s keleten még élénk É-i szél fúj, majd délutánra várhatóan legyengül a légmozgás. A Dunántúlon és a Tiszántúlon napsütéses, gyengén felhős égbolt ígérkezik. A szélcsendesebb középső országrész felett mérsékelten vastag, fokozatosan vékonyodó felhőzet a legvalószínűbb, melyből elvétve előfordulhat jelentéktelen hószállingózás.
Országszerte visszaesik a hőmérséklet a szél pedig tovább rontja a hőérzetet.
Éjszaka eleinte gyengébben felhős, csillagfényes égbolt a valószínűbb, majd megnövekszik a felhőzet. Mérsékelt, gyenge légmozgás várható. Az ország legnagyobb részén nem hullik csapadék, de északkeleten, hajnalban lehet foltokban vegyes halmazállapotú szitálás, hószállingózás.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Vasárnap és a jövő hét
Vasárnapra – már növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – délelőtt zömében erősen felhős idő kialakulása körvonalazódik, míg délután csökkenő felhőzetre és változó napsütésre van kilátás. Számottevő mennyiségű csapadék nem várható, de itt-ott előfordulhat átmeneti hószállingózás. Mérsékelt, olykor élénkebb É-ias légmozgás valószínű.
Jövő hét első felére egyelőre az évszakos átlagnál pár fokkal hidegebb, hajnalonként erősen fagyos és délutánonként is fagypont közeli hőmérsékletű, alapvetően napos, időnként és helyenként fátyolfelhős idő kialakulása körvonalazódik.
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….