Koronavírus
Visszaszorulóban a koronavírus?
Jelentősen csökkent a napi új koronavírusos megbetegedések száma Kínában szerda éjfélig, de a hatóságok egyelőre nem jelentették ki, hogy a járvány elérte volna a csúcspontját az országban.
Több a gyógyult mint az új beteg
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön közölt adatai szerint Kína szárazföldi részén szerda éjfélig 394 új fertőzöttet diagnosztizáltak. A napi új esetek száma január 29-e óta először esett ezer alá, és január 23-a óta a legalacsonyabb. Az új típusú koronavírus összes fertőzöttjének száma ezzel 74 576-ra emelkedett a szárazföldi Kínában, ahol újabb 114 halálozással immár 2118 életet követelt a járvány.
A napi új fertőzöttek száma országos szinten immár harmadik napja csökken, míg a gyógyult esetek száma második napja haladta meg az egy nap leforgása alatt diagnosztizált új fertőzöttekét. A vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül pedig tizenhatodik napja fokozatosan mérséklődik a napi új megbetegedések száma – csütörtökön 45 új esetről számoltak be a csaknem egy hónapja lezárt tartományon kívülről.
Zavar a kritériumok körül
A drasztikus visszaesésben azonban közrejátszik, hogy Hupej tartományban szerdán ismét megváltoztatták a diagnózisra vonatkozó kritériumokat. A bizottság arról számolt be, hogy eredetileg 628 új esetet regisztráltak a tartományban, de az új előírásoknak megfelelően a végleges adatból levonták azoknak a pácienseknek a számát, akiknél csupán klinikai diagnosztika – például mellkasi röntgen – alapján állapították meg a fertőzést.
A diagnózisra vonatkozó kritériumokat múlt csütörtökön bővítették ki úgy, hogy a klinikai diagnózis alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek számát is hozzáadták azokéhoz, akiknek az esetében a teszt már egyértelműen kimutatta a vírus jelenlétét. Csütörtöktől ismét csak a hagyományos vírusteszt alapján állapítják meg a fertőzöttek számát.
Szerda éjfélig a gyógyultak száma 16 ezer fölé emelkedett Kínában.
Vang Csen, a Kínai Orvostudományi Akadémia elnöke azonban a csökkenő adatok ellenére szerdán a CCTV kínai hírcsatornának úgy nyilatkozott: a világnak fel kell készülnie arra az eshetőségre, hogy az új típusú koronavírus – amelyet hivatalosan Covid-19-nek neveznek – az influenzához hasonlóan hosszú távon is szedhet áldozatokat.
Szerző
Friss
- Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fej
- Ahhoz előbb rombolni kell, hogy a Mészáros-cég újraépíthessen – lásd: Budavári Palota
- Éles helyzetet szimuláltak a magyar laborban: elszabadult egy mérgező vegyület
- Sikerült olyan pszichológust találni, -Bagdy Emőke- aki azt mondja, amit a regnáló ‘bevésésre’ szánt
- Karsai Dániel elől elzárta a kormány ezt az utat- Belgium, ahol engedélyezett az eutanázia
- Kövér-büntnök 82 473 744.- forintot osztott ki és ráadásul kitiltott
- Időjárás, nem kell mindent elhinni a szemnek
- ‘Biztos, jólét, szabadság, függetlenség, nemzet’ – Tudja mi ez? Hát, a Fidesz választási ajánlata….
- A szokásos péntek reggeli ‘orbániáda’ ma Brüsszelből jelentkezett
- Szijjártó és Orbán urak, mi abban a ‘jóság’, hogy posztról posztra hiteltelenítik magukat?