Kerítésen innen
Vitézy Dávidnak megártott a meleg! – többedik fejezet a Fidesz „nálunk igenis vannak viták” című telenovellából
Újabban azzal kábítja az erre alkalmasokat a Fidesz, mint regnáló kormánypárt, hogy náluk demokrácia van, hiszen a többtíz éves „hiedelem” fals, hiszen megjelenhetnek a párton belül különvélemények, így nem igaz, hogy Orbán dönt egyszemélyben mindenről és a többeknek „pszt” a nevük.
Újabban azzal kábítja az erre alkalmasokat a Fidesz, mint regnáló kormánypárt, hogy náluk demokrácia van, hiszen a többtíz éves „hiedelem” fals, hiszen megjelenhetnek a párton belül különvélemények, így nem igaz, hogy Orbán dönt egyszemélyben mindenről és a többeknek „pszt” a nevük.

Vitézy kontra Nagy Bálint
A MÁV vonalbezárások kapcsán látták aktuálisnak az újabb csetepaté kirobbantását, ezúttal Vitézy Dávid ex „MÁV-felelős” és az „utód”, Nagy Bálint közlekedési államtitkár között. Mindez a közösségi oldalaikon zajlik, úgyhogy bárki nyomon követheti a hepajt.
“Teljes lendületben van a regionális vasutak reneszánsza.” – írja az osztrák vasút, az Österreichische Bundesbahnen (ÖBB) vezérigazgatója a tegnap lezárt 120 darabos mellékvonali motorvonatbeszerzésük kapcsán – pontosan akkor, amikor a magyar közlekedési kormányzat és államvasút tíz vidéki mellékvonal bezárását jelenti be
–dobta a követ az álló vízbe, akarom mondani a sínek közé Vitézy annak kapcsán, hogy augusztus egytől tíz magyarországi vasútvonalon megszűnik a közlekedés. A volt államtitkár számos példával igyekezett alátámasztani, hogy szerinte miért rossz ez a döntés.
MÁV-magyarázat, Vitézy reakció
A MÁV a bezárást azzal indokolta, hogy
jármű- és személyzethiány van,
ami Vitézy szerint azt jelenti, hogy a cég képtelenné vált annak a közszolgáltatásnak az ellátására, amelyet a magyar állam megrendelt tőle. Vitézy szerint a megoldás az lenne, ha
a vasúti szolgáltatás megrendelője (legyen az a minisztérium vagy egy külön erre létrehozott szerv) a MÁV-ot megversenyeztetné más cégekkel, és a legjobb ajánlattevőt bízná meg a vonalak üzemeltetésével, és a kiszervezésére több külföldi példát felhozott.
…és jött -a doktor helyett- Nagy
Vasárnap délután Nagy Bálint is megjelent itt, aki két nap elteltével úgy kommentálta a bejegyzést, hogy:
„Vitézy Dávidnak megártott a meleg…! Valószínűleg ezért felejtette el, hogy fél évvel ezelőttig ő felelt a közlekedésért! Nekünk továbbra is az utasok az elsők!”.
Ezt a saját oldalára is kiírta bármiféle kontextus nélkül, Vitézy pedig mindkét helyen válaszolt is neki, utóbbinál a saját posztját belinkelve. A volt államtitkár azt írta Nagynak, hogy
a mellékvonalakat a mostani közlekedési vezetés zárja be, nem az előző, ők pont hogy életet próbáltak lehelni beléjük, például a Székesfehérvár – Komárom vonalon értelmes új menetrenddel vagy a most bezárásra ítélt Miskolc-Tiszaújváros villamosított vonal sűrítésével.
Azt is hozzátette, hogy volt reformterv arra, hogy miként lehetne versenyt és ezáltal új járműveket hozni a regionális szolgáltatások ellátásába, ennek a végrehajtását szintén a jelenlegi vezetés állította le.
„Kicsit több szerénységet javaslok, ha már látványosan omlik össze a vasúti közszolgáltatás idén nyáron”
– írta Vitézy.
Hogy mi lesz a „cicaharc”, vagyis a szappanopera kimenetele, hogy meddig tart a Fidesz „megengedő” felfogása, arról Orbán Viktor egyszemélyben dönthet majd. Ne féljenek, észrevesszük….!
Szerző
Friss
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna
- Farkasházy: az intenzíven jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, minthogy Puzsér milyen hazugságokat terjeszt rólam
- Ha most kinéz az ablakon, aligha hiszi el, hogy nyakunkon az újabb hőségriadó
- Ezt készletezd otthon, hogy ne kerülj rögtön bajba, ha kitörne egy háború
- Majka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György több, mint 150 művésztársával petícióban tiltakozik a Kneecap fellépése ellen
- Mit árul el rólad a szemüveged, amit nyáron viselsz?
- Egy hét és érvényben a Rogán-döntés a titkosszolgák fegyver-arzenáljáról
- A betegség nem válogat, megtámadta Donald Trumpot is
- Az Orbán-kormány és csatolt részei “ámok-repkedése” és másfincsaságok – Juszt László kérdez, de ki válaszol?
- Péter, ezért feccöltünk beléd annyit? – érdeklődött egy kommentelő a napi szijjártói buktáról olvasva