Kerítésen innen
Vona megy, de ki jön?
A Jobbik első embere 12 év után teljesen visszavonul a politikától. Most betartotta, amit ígért, bár egyes vélemények szerint ez a visszalépés csak ideiglenes. Vona Gábor úgy véli, a néppártosodás sikeresen lezajlott s ők a legerősebb ellenzéki erő.
Össztűz Vonára
Toroczkai László és Novák Előd facebook oldalukon támadták a párt volt elnökét. A HVIM alapítója és Ásotthalom hírhedt polgármestere, aki köztudottan a legradikálisabb politikus, a következőképp reagált:
„ Egy olyan, egyébként kiváló emberek ezreiből álló parlamenti párt ugyanis, amely három egymást követő választáson sem tud a kormányzás közelébe kerülni, végleg elveszíti az esélyét arra, hogy valaha győzőn, hacsak nem iktatja ki azt az akadályt, amely a növekedését meggátolja… ”
Sneider Tamás nyílt levelében válaszolt Ásotthalom polgármesterének. Szerinte a kormány propagandagépezete Toroczkaival elnéző volt, ellentétben a párt többi elnökségi tagjával, valamint Vona Gáborral.
Érdekes Toroczkai panaszkodása azzal kapcsolatban, hogy állítólag ő nem szólhatott bele a Jobbik sorsdöntő kérdéseibe. Nem ismerem a párt belügyeit, de az illető alelnöki pozíciót tölt be, kétlem, hogy ez igaz lenne.
Milyen következményei lehetnek Vona Gábor lemondásának?
Volner, vagy Toroczkai lehet a befutó
Egyelőre csak találgathatunk a politikai folyamatok, események alapján. Volner János a Jobbik egyik elnökségi tagja, nagy népszerűségnek örvend a pártban. Szimpatizánsainak száma állítólag 120 ezer fölött van. Ő volt az, aki tulajdonképp kiállt a gárda mellett s kijelentette, hogy ha kormányra kerülnek, a szélsőjobb félkatonai szervezete visszatér.
Toroczkai László szintén közkedvelt és ő a Fidesz-tábort is képes megszólítani. Szélsőséges megnyilatkozásai, menekültellenes fóbiája s ezzel összefüggő féktelen intézkedései nem igazán kompatibilisek a Jobbik néppártosodásával.
Ásotthalom polgármestere ennek ellenére bejelentkezett a pártelnöki tisztségre. Ez irányváltást jelenthet, ugyanis közösségi oldalán azt írja, hogy a néppártosodás számára azt jelenti, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Majd bejegyzése végén hozzáteszi, hogy ő már 40 éve készen áll a haza szolgálatára s vállalja az országos feladatokat.
Bámulatos szavak! Ám akinek jó a memóriája, emlékszik, hogy ezt sem Toroczkai találta ki, hanem Balog Zoltán mondta 2017 őszén Magyar Református Központ felújított épületének átadásán:
„az évtizedek során elértük, hogy a határok ne válasszák szét a “lelkeket”, majd az alaptörvényre hivatkozva azt mondta: minden magyar felelős minden magyarért, és büszkék vagyunk a kereszténység nemzetmegtartó erejére”. forrás: híradó. hu
Természetesen az köztudott, hogy a jobbikosok és a fideszesek közt is létezik átfedés, hiszen nem kevés dologban egyetértenek az Orbán-kormány politikájával, de Toroczkainál komolyabb a helyzet.
Ha végigpörgetjük magunk előtt a Jobbik alelnökének pályafutását, akkor világosan látszik, hogy neki nem a saját pártja felemelkedése volt a legfontosabb. Ez persze csak egy szubjektív vélemény. Gondolok itt a 2006 és 2010 között történt zavargásokra, amiért Budaházy vitte el a balhét. Toroczkai ugyan éveken át kampányolt mellette, de ő egyetlen napot nem ült, hogy lehet ez?
Bárki is lesz a párt következő vezetője, már semmi sem lesz ugyanaz
Az is furcsa, hogy a Fidesz holdudvara milyen szinten támogatja Budaházy amnesztiáját és az sem mellékes vonal, ahogy a kormány magához ölelte a csalódott ex jobbik tagokat.
A Fidesz valószínű tudta előre, hogy megnyeri a választást. Arra is lehetett számítani, hogy Vona Gábor lemond, és attól kezdve szabad a pálya. Bárki is lesz a párt következő vezetője, már semmi sem lesz ugyanaz. Jómagam sosem kedveltem Vona Gábort, a pártját még kevésbé. Rengeteg fájdalmat és keserűséget okozott a magyar társadalom egy részének. Mégis úgy érzem, sötét korszak következik. Van egy 2/3 –s szélsősége párt, ami nemsokára újra kormányt alakít. S mellette lesz egy még szélsőségesebb párt is a Parlamentben. Az úgynevezett ellenzék pedig szép lassan felszámolja önmagát.
„Szívemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte. „ Ady Endre Ember az embertelenségben 1916. szeptember.
Vona nem indul a Jobbik tisztújításán, mandátumát sem veszi át
Szerző
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…