Connect with us

Kerítésen innen

„Kipróbáltuk és mindenkinek ajánlom, (…) milyen a független médiában dolgozni!”

"Kipróbáltuk és mindenkinek ajánlom, (...) milyen a független médiában dolgozni!"
Megosztás

A Magyar Nemzet 80 éves történetében két olyan időszak volt korábban, amikor átmenetileg megszűnt: az első a német megszállás ideje volt, a második pedig 1956. A harmadik az Orbán-kormány 2018-as kétharmadának idejéhez köthető.

Tovább szűkül az ellenzéki sajtó

A kormánytól független sajtó további szűkülésére számít az újabb kétharmad után a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke. Hargitai Miklós szerint az Orbán kabinet évek óta a befolyásán kívül álló médiumok elhallgattatására törekszik, ráadásul a választási kampányban is az ilyen sajtótermékek, például a most megszűnt Magyar Nemzet leleplező cikkei jelentették a Fidesznek a legnagyobb fejfájást.

Együtt búcsúztak hallgatóiktól a Lánchíd Rádió munkatársai április 10-e utolsó óráiban. A  rádiósok magukról beszéltek, és hallgatóik, volt kollégáik üzenetét olvasták be.

„Kipróbáltuk és mindenkinek ajánlom, az összes kollégának, aki a médiában dolgozik, hogy próbálja ki pár évig, hogy milyen független médiában dolgozni. Ugyanis ezek az emberek a jövő reménységei

– jelentette ki Hegedüs Szabolcs főszerkesztő.

A Magyar Nemzet utolsó nyomtatott száma április 11-én jelent meg. A 80 éves napilapban a lap munkatársai – a róluk közölt csoportkép felett – azt üzenték olvasóiknak: hiszik, hogy Magyarországon létezhet még demokrácia és pártatlan tájékoztatás, és remélik, visszatérnek.

A MÚOSZ elnöke elképzelhetőnek tartja a korábban belengetett sajtókamara vagy egy újabb reklámadó bevezetését, de újabb orgánumok megvásárlására is számít.

„Amire szükségük van azt megpróbálják megszerezni, ezt láttuk például az Origónál vagy a megyei lapoknál, ennek van egy nagyon egyszerű receptje, hogy akár egy irracionális árat is ajánlanak. Ugye ezek a vásárlások mindig valamilyen formában közpénzből történnek, ha máshogy nem , akkor kedvezményes állami hitelnek, állami bankok hiteleinek a felhasználásával

A zoom.hu-nak nyilatkozó médiapiaci szakember szerint nincs valódi eladói szándék, ellenkező esetben a két média megkapta volna a túléléshez szükséges egy hónapot, ami alatt lebonyolítható lenne a két cég adásvétele.

„Csak azt a napilapot lehet jól eladni, amelyik működik, nem pedig azt, amelynek felfüggesztik a működését”

Polyák Gábor szerint

Jelenleg nincs médiapiac Magyarországon, ezeket a lapokat el kell tartani – erre képes volt Simicska Lajos a maga 80 milliárd forintra becsült vagyonával, de kérdés, hogy az ennek a töredékével rendelkező Ungár Péter képes lenne-e erre.

(forrás: hirtv.hu; zoom.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük