Kerítésen innen
Vonatozik? Akkor Önnel is kibabrált a kormány!
Ha rendszeresen vonatra száll, tudja, hogy mekkora galibája származik abból, ha késik a járat, vagy kimarad egy-két szerelvény, esetleg nincs hely a fülkében, vagyis az már nem nagyon van, tehát a kocsiban, hiába váltotta meg a helyjegyét.
A kormány az utolsó pillanatban 5 évvel eltolta a vonaton utazók egyes jogainak érvényesítési lehetőségét
Egy évszámot cserélt ki a kormány egy éppen 10 évvel ezelőtt hozott rendeletben, de ezzel 5 évvel eltolta a vonaton utazók egyes jogainak érvényesítési lehetőségét. Ezek körébe tartoznak a késésekkel kapcsolatos szolgáltatások is – szúrta ki a Napi.hu.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a 2009 december elsején elfogadott rendeletet módosítja. Az eredeti rendelet alapja az utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 2007-ben hozott uniós EK-rendelet volt.
A szóban forgó utasjogok körébe tartozik az, hogy
- ha a vonat késve érkezik vagy indul, akkor a vasúttársaságnak – vagy az állomás üzemeltetőjének – folyamatosan tájékoztatnia kell az utasokat a kialakult helyzetről, illetve a várható érkezési és indulási időről,
- hatvan percnél hosszabb késés esetén az utasoknak térítésmentesen fel kell ajánlani ételeket, frissítőket, sőt szállást is, amennyiben a késés miatt szükséges,
- a vasúttársaságnak különös figyelmet kell fordítania a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők ellátására.
A vasúttársaságnak és az állomások üzemeltetőinek kötelessége,
hogy a mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők számára az állomás, a peronok és a járművek elérhetők legyenek. A vonat személyzetének pedig segítséget kell nyújtania ezen személyek le- és felszállásához.
Szerző
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását