Sport
Weisz Árpád életműve páratlan örökség, sorsa örök figyelmeztetés
A X. kerületi Eiffel Műhelyház előtt felállított félalakos szobor – Bíró Lajos Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása – futball-labdával a kezében ábrázolja Weisz Árpádot.
Weisz Árpád életműve páratlan örökség, sorsa örök figyelmeztetés – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az egykori válogatott labdarúgó és sikeres edző budapesti szobrának szerdai avatásán.

Amit a sportban elért akkor is szobrot érdemelne, ha sorsa nem volna tragikus
„Weisz Árpád életútja tanúságtétel és figyelemfelhívás, amely egyszerre szól a legnagyszerűbb sportág, a labdarúgás szépségéről és a XX. század náci népirtásának borzalmáról” – fogalmazott a miniszter, aki felelevenítette Weisz Árpád sportolói és edzői pályafutását, megemlítve többek között az Internazionaléval és a Bolognával trénerként nyert olasz bajnoki címét.
„Mindazzal, amit a sportban elért akkor is szobrot érdemelne, ha sorsa nem volna tragikus. Ugyanez fordítva is igaz, mert emberek millióinak legyilkolása soha nem merülhet feledésbe” – hangsúlyozta.
„Mivel ami történt, egészében felfoghatatlan, csak az egyes emberi sorsok megismerésén keresztül érthetjük meg és érezhetjük át a holokauszt tömeggyilkosságának borzalmát” – utalt a miniszter arra, hogy Weiszet és családját Auschwitzban kivégezték.
Eli Kohen izraeli külügyminiszter köszönetet mondott a magyar kormánynak Izrael támogatásáért, Weiszről pedig úgy vélekedett, legendás tréner volt, akinek öröksége a mai napig edzőket és játékosokat inspirál.
„Tanulnunk kell a múltból és mindent meg kell tennünk azért, hogy ilyen pusztítás soha többé ne fordulhasson elő” – fogalmazott, és hozzátette, ez az első szobor, amely Weisz Árpádot ábrázolja. Úgy vélte, ez egyfajta síremlékként is szolgál Weisznek és családjának, valamint a hatmillió zsidó áldozatnak.
„Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy minden szónak következménye van, és az is lényeges, hogy a futballstadionok biztonságosak maradjanak, mert ez is Weisz öröksége” – hangoztatta.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke azt mondta, hogy Weisz Árpád a két világháború közötti időszak legsikeresebb magyar edzője volt Olaszországban. Emlékeztetett rá, hogy ő fedezte fel a kétszeres világbajnok Giuseppe Meazzát, tragikus életútja miatt pedig Olaszországban a rasszizmus elleni harc jelképévé vált.
„Példája és élettörténete a legékesebb bizonyítéka annak, hogy a XX. század történelmi viharai, népelnyomó diktatúrái és antiszemitizmusa milyen tragikus hatást tudtak gyakorolni a legnagyobb tudású szakemberekre is” – mondta az MLSZ elnöke, és felhívta a figyelmet a szövetség által életre hívott „A gyűlölet nem pálya” elnevezésű programra, valamint hangsúlyozta, hogy a zéró tolerancia elvét alkalmazzák minden diszkriminatív megnyilvánulással szemben.

Giuseppe Saputo, a Bologna labdarúgóklubjának elnöke emlékeztetett rá, hogy Weisz a pályafutása csúcsát náluk érte el edzőként a két olasz bajnoki címmel.
„Több mint hatvan évig nem tudtuk pontosan, hogy mi történt vele, ma pedig felelősségünk arról gondoskodni, hogy az övéhez hasonló esetek soha ne történhessenek meg” – mondta.
A X. kerületi Eiffel Műhelyház előtt felállított félalakos szobor – Bíró Lajos Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása – futball-labdával a kezében ábrázolja Weisz Árpádot.
A műalkotást Gulyás Gergely, Eli Kohen, Csányi Sándor és Giuseppe Saputo közösen leplezte le.
(MTI)
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás
- Mutatjuk, kedden hol várható égszakadás-földindulás
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 8., kedd
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat
- Frissítve! Riasztást adtak ki az ország keleti részére is, jön a hatalmas vihar
- Vidéki ambíciók és hatalomvágy – Orbán Viktor tanoncévei a mából nézve
- Orbán-áradás – elköltözteti a Harcosok Klubját – a hely új, a szöveg a régi
- A 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén