Kerítésen innen
Wittinghoff Tamás: Metró? Elővárosi vasút? S-bahn? Valamit tenni kell a nyugati agglomerációban
„Létfontosságú és nem halogatható tovább, hogy megoldás szülessen a főváros és a nyugati agglomeráció közlekedési gondjaira, aminek kulcskérdése a közösségi közlekedés fejlesztése” – jelentette ki Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere az általa kezdeményezett agglomerációs közlekedési konferencia megnyitóján, 2019. december 13-án, Budaörsön.
A közös cselekvés szükségességét sürgette az a közös nyilatkozat,
amelyet a megjelent mintegy tucatnyi érintett település és kerület polgármestere, alpolgármestere – köztük Karácsony Gergely főpolgármester –, valamint a térség fideszes országgyűlési képviselője Csenger-Zalán Zsolt is aláírt – tudatta a budaors.hu.
A főváros nyugati agglomerációjában szinte már elviselhetetlen a forgalom, ami nagymértékű zaj- és környezetszennyezést, forgalmi terhelést okoz, feleslegesen rabolja a közlekedők idejét, és pénzét
– mutatott rá megnyitó beszédében Wittinghoff Tamás Budaörs polgármestere.
A problémák megoldása minden érintett részéről közös akaratot és cselekvést igényel, a településektől kezdve a fővároson át a kormányig, és európai uniós források is elengedhetetlenek
Hasonló szöveg szerepel a közösen elfogadott nyilatkozatban
Ennek aláírói kinyilvánították azon szándékukat, hogy részt vesznek a megoldási lehetőségek feltérképezésében, kidolgozásában, amelybe a szakmai, társadalmi és kormányzati szereplőket is bevonják, majd a megoldásban is együttműködnek.
Wittinghoff Tamás előadásának konklúziójaként kijelentette: a szakértőknek kell eldönteni, hogy metró, elővárosi vasút, gyorsvillamos S-Bahn, vagy mi épüljön, de valamit mindenképp tenni kell a nyugati agglomeráció közlekedési gondjainak enyhítéséért.
„Közösek a problémáink, és közösen kell dolgoznunk a megoldáson”
– jelentette ki a konferencián Karácsony Gergely főpolgármester. Felhívta a figyelmet, hogy az agglomerációs közlekedési probléma klímapolitikai kérdés is. Élnünk kell ezért azzal a lehetőséggel, hogy a klímaproblémák csökkentésére az EU forrást fog biztosítani, amelyben a közösségi közlekedés fenntartható fejlesztése prioritást fog kapni.
Ehhez azonban tervekkel kell rendelkeznünk, tudni, hogy hol, milyen megoldás lenne a leginkább célravezető az érintettek számára.
A kormánnyal folytatott egyeztetéseinek tapasztalatai alapján kijelentette:
van esély a kormánnyal is megegyezni, ahogy számos kérdésben sikerült a napokban nagyon komoly előrelépést tenni a konszenzus irányába. Beszédéből kiderült:
a főváros nem tud lemondani a 4-es metró meghosszabbításáról, nem csak Budaörs, vagy Törökbálint irányába, hanem a 15. kerület felé sem,
de elismerte, hogy
ennek kisebb a realitása, mint a vasúti kapacitás bővítésének.
Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő szerint
az agglomeráció közlekedésének megoldása csak a közösségi közlekedés fejlesztése lehet.
Szót ejtett a szuperkórház kérdéséről is, amelynek szintén vannak közlekedési vonatkozásai, ám a helyszíne még bizonytalan. A megbeszélésen Törökbálint, majd Budakeszi polgármestere is jelezte:
szívesen helyt adnak a szuperkórháznak, van erre megfelelő területük.
Csőzik László érdi polgármester pedig új szempontként azt vetette fel, hogy a 4-es metrót a 70 ezres lakosú Érd végállomással is végig kellene gondolni, akár felszínen is vezetve a nyomvonalat. A konferencia zárásaként Wittinghoff Tamás leszögezte:
a rendezvénynek lesz folytatása, ahol már a konkrét megoldási lehetőségekről is egyeztetnek majd.
A nyilatkozatot eddig aláírta:
Karácsony Gergely (Budapest), Wittinghoff Tamás (Budaörs), Elek Sándor (Törökbálint), Csizmadia Zsuzsanna (Herceghalom), Marozsán József (Tárnok), Nagy Éva Júlia (Budapest, 12. kerület), Tarjáni István (Biatorbágy), Csenger-Zalán Zsolt (02.vk. országgyűlési képviselője), Somogyi Farkas Tamás (Páty), dr. Győri Ottila (Budakeszi), dr. László Imre (XI. kerület), dr. Csőzik László (Érd)
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is