Kerítésen innen
Wittinghoff Tamást szívesen kilőnék, de elugrik
Wittinghoff Tamás régóta csípi a Fidesz-guruk szemét. Egyenes, van mersze szembeszállni a Budaörsért, szeretik a helyiek, szóval „kártékony”. Kilőnék, de nem hagyja magát.
A célpont
„Budaörs város polgármestereként határozottan elutasítom a kormányzati média hazug sejtetését, miszerint Budaörs Város Önkormányzatának vagy a Polgármesteri Hivatalnak bármiféle köze lenne választási csalás előkészületeihez”
– írja közleményében Wittinghoff Tamás.
A polgármester szerint a mostani Fidesz-akció nem más, mint arra tett próbálkozás, hogy eltereljék a figyelmet a valódi választási csalásról, a választási törvény „személyre szabásáról”. A városvezető szerint a Tv2 január 19-én este a Tények című műsorban olyan, a budaörsi kormányablaknál történt eseményről számoltak be, amely felveti a bevezetőben említett bűncselekmények alapos gyanúját. A riportban elhangzottak szerint egymástól látszólag függetlenül két esetben is arról érdeklődtek a kormányhivatal dolgozóinál, hogyan lehet nagyobb mennyiségű lakcím bejelentő nyomtatványhoz jutni.
Hatezer lakcím bejelenő?
A polgármester közleménye szerint az egyik esetben egy, a Polgármesteri Hivatalban dolgozó nő kérdezte a kormányablak vezetőjét, Sarkadi Andreát, hogy hogyan lehetne mintegy ötszáz lakcím bejelentő laphoz jutni. A riportból kiderült, hogy az illető egy ismerősének szerette volna beszerezni a bejelentőlapokat. A másik esetben a kormányhivatal egy munkatársát telefonon kereste egy férfi az iránt érdeklődve, hogy honnan juthatna hatezer darab lakcím bejelentő nyomtatványhoz.
Nyilvánvaló, hogy Budaörsön ekkora mennyiségű valós lakcím bejelentésére nincs igény. Ezért a választások előtt rövid idővel ilyen mennyiségű bejelentőlap beszerzési szándéka arra utalhat, hogy valaki vagy valakik hamis adatoknak a lakcímkártyákra való bejegyeztetésével, azaz a közokirat tartalmát meghamisítva szeretné(k) a választás eredményét befolyásolni. Azt nem tudhatjuk, hogy itt valós szándékról, vagy egyszerű ócska provokációról van-e szó. Az mindenképpen meglepő, hogy a kormányhivatal vezetője, az állítólagos esetek kapcsán sem a jegyzőt, aki a választások tisztaságáért felel, sem engem, sem semmilyen hivatalos szervet tudomásunk szerint nem keresett, hanem egyenesen a kormánylakáj médiához futott…
Wittinghoff szerint a rendőrségnek kell tisztáznia a fenti esetet, ezért feljelentést tett az illetékes rendőri szerveknél. Tisztában van azzal, hogy
„mennyire jól jönne a Fidesznek, ha a közbeszéd nem arról szólna, hogy a saját magukra megírt választási törvényükkel akár jelentősen kevesebb szavazattal is kétharmados többséget lehet szerezni. Hogy miként költenek milliárdokat a határon túli magyarok szavazataiért, miként lehetetlenítik el a külföldön dolgozó félmilliónyi magyar szavazásának lehetőségét. Vagy éppen, hogy miként szabták át a választó körzeteket a saját érdekeiknek megfelelően… Mi ez, ha nem törvénybe kódolt választási csalás?”
Közleményét azzal zárja, hogy Budaörs Város Önkormányzata tisztességes és törvényes választásban érdekelt, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy azok, akik a választások manipulációjára készülnek, az igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért.
(forrás: HVG)
https://varosikurir.hu/wittinghoff-tamas-kitalalt-dk-nem-akar-kormanyt-valtani/
https://varosikurir.hu/wittinghoff-tamas-ezt-az-ocska-hazug-uszito-levelet-ma-hozta-posta/
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője