Kerítésen innen
Yakuzák Se elnöke -akit Novák Katalin életmű díjjal tüntetett ki- volt a gyerekrugdosó
A jászberényi Yakuzák Se elnöke volt az, aki akkora erővel rúgta ki egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy a gyerek lefejelte a földet, az egyesületi vezető vállalta a felelősséget és lemondott posztjáról. Az egyesület honlapjára -idő közben elérhetetlenné vált- kitett közleményében a távozó elnök azt írta, minden posztjáról és tisztségéről lemond, mert „méltatlanná vált azok betöltésére”.
„Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek”
– írta. Idekívánkozik egy poszt a közösségi hálóról:
A városüzemeltető cég tájékoztatása szerint a kisfiú már jól van.
A bántalmazás közvetlen előzménye az volt, hogy a gyerek nem akart felmenni a kalandpark mászórészére.
A Szol24 azt írja, hogy Jászberényben pletykaszinten elterjedt ki volt az, aki durván felrúgta a kisfiút, a lap szerint a lemondott sportegyesületi vezetőt Novák Katalin életműdíjjal tüntette ki, még államtitkárként.
(„Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíj elismerésben részesült Agócs Tibor, a Yekuzák Se alapítója, vezetője. A kitüntetéseket dr. Novák Katalin, család- és ifjúságért felelős államtitkártól vették át Budapesten, az Akvárium Klubban 2020. augusztus 24-én. (…) Az állami díj azoknak a tehetséggondozó szakembereknek adható, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek a versenyfelkészítés terén, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak.”)
„Odakint most szörnyek járnak….”
A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. kedden posztolta ki a Facebookra azt a megrázó videót, amin jól látszik, hogy miközben a Szolnoki Kalandparkban egy csapat sisakos gyerek várakozik az árnyékban, egy férfi (a csoport egyik felügyelője) a karjánál fogva megfogja az egyik gyereket, néhány méterrel odébb, egy rekortánnal burkolt rész fölé ráncigálja, majd akkora erővel rúgja ki a gyerek lábát, hogy az lefejeli a földet, majd másodperceken keresztül, a felvétel végéig fekve marad és sír. Az RTL úgy tudja, hogy a gyerek nem akart mászni, ezért rúgta fel az egyesületi vezető.
Senki nem látott semmit – ja, persze….
A Szolnoki Kalandpark az RTL-lel azt közölte, hogy a helyi dolgozók nem is látták a bántalmazást, ők csak
arra lettek figyelmesek, hogy a környéken álló gyerekek hirtelen rendkívül zaklatottak lettek, volt, aki el is sírta magát.
A kalandparkot üzemeltető cég alkalmazottai feljelentést tettek, a Szolnoki Rendőrkapitányság a Telex kérdésére megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen nyomozást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem adtak az ügyről.
Mit érdemel az a bűnös….?
Látszik, hogy még csak nem is hirtelen felindulásból bántotta a kisfiút, hanem félrevitte, és megtorlásból/büntetésből tette. Természetesen a hirtelen felindulás sem lenne elfogadható, csak akkor nem egy pszichopata mocsokról beszélnénk, aki hidegvérrel, előre megfontoltan bántott egy nála ötször kisebb, kiszolgáltatott kisgyereket, hanem agressziókezelési problémákról.
Ez, így viszont a legbrutálisabb: eldönti, megtervezi, hogy megbünteti a gyereket, stratégiája van, és direkt úgy rúg bele, hogy a gyerek megpördüljön, és a fejére essen. Hajszálon és a sisakon múlt, hogy nem tört ki a nyaka. Így sem biztos, hogy nem szenvedett komoly sérülést. Lelkileg mindenképpen.
A felháborodáson túli kérdések….
- Micsoda elkorcsosult világ az, ahol a fenti esetet látva egyetlen „nevelőtásnak” sem jut eszébe odamenni a kisgyerekhez, aki első látásra nem lehet több 8-10 évesnél, hogy megnézze nem esett-e baja azon kívül, hogy lelkileg a földbe taposta egy felnőtt?
- Hogy fordulhat elő, hogy a többi srác teljes természetességgel folytatta, amit addig csinált és nem álltak ki a társukért?
- Ugye nem lehet, hogy „mindennapos esetként” értékelték a gyerektársak, ami történt?
- Miért nem ismerik a srácok a jogaikat?
- Mi lett volna, ha nem veszik észre, hogy működik a kamera?
Ismerjétek meg Tibi bácsit!
- „Tibi bácsi volt az a „bátor”, aki a Szolnoki Kalandparkban egy kisfiút félrevitt a többiektől, majd előre megfontoltan, hidegvérrel kirúgta alóla a kis lábait, amelynek következtében a gyerek megpördült, és a fejére esett.
- Tibi bácsi a gyereket otthagyta fetrengeni.
- Tibi bácsi edző bácsi.
- Tibi bácsi a jászberényi Yakuzák SE vezetője volt.
Hiszen Tibi bácsi lemondott, vállalja a felelősséget, és ígéri, hogy mindennel segíti a hatóságok munkáját. Megható, manipulatív gesztus! (A rendőrség bizonyára értékelni fogja, ahogyan Orosz Bernadett ex-katonatiszt nőverőjének „megbánását” is egykor.) Hiszen amit láttunk, bőven kimeríti a BTK vonatkozó (talán 164-es) paragrafusát. Tibi bácsi a nyilatkozatával a börtönt akarja elkerülni, szó sincs itt őszinte megbánásról! Tibi bácsi fideszes. A Tegyünk Együtt ‘Kátáért bejegyzése szerint
„Agócs Tibor részéről nem meglepő az agresszió, hiszen egyesületünk képviselőjelöltjét, Szabó Ákost – vélhetően politikai hovatartozása miatt – a nyílt utcán heves indulatokkal túlfűtve fenyegette meg a gyermekbántalmazó.”
Néhány percnyi netes nyomozás után kiderül, hogy Tibi bácsi jól fekszik a kormánynál, jó kapcsolatai vannak a médiával. Életrajzában így ír:
„Többször voltam szakkommentátor a Duna TV.-n, Sport 1 TV-ben, az MTV.-ben és több száz interjúban közreműködtem.”
(További részleteket a posztban talál!)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….