Péterfy-Novák Éva második „szívhez szóló” levelében próbálja elmagyarázni Varga Judit belügyérnek, hogy a a családon belüli erőszak sokkal keményebb és égetőbb probléma annál, hogy politikai fogássá...
Alighanem senkit nem ért váratlanul, hogy a radikális baloldaliság ikonja, Szanyi Tibor hétfőn reggel elköszönt az MSZP-től. Ne feledjük, hogy ami Szanyi kapitányt és pártját az...
Nem az a kérdés immár, hogy a Fidesz maradhat-e az Európai Néppárt soraiban, hanem hogy illiberális ámokfutásával és az európai fősodorból való önkirekesztésével mennyi kárt okoz...
A világ egyik leggazdagabb embere szerint neki, és a hozzá hasonló milliárdosoknak magasabb adókat kellene fizetniük. „Aránytalanul jól kerestem, holott mások is ugyanolyan keményen dolgoztak az...
Ez a bejegyzés olyan, mint az utószilveszteri bólé: van benne minden amitől az ember a fejét fogja, már aznap este – kezdte bejegyzését Tüttő Kata, Budapest...
De ezek legalább kormányoznak – mondják sokan. Nem. Nem kormányoznak.A kormányzás a közjó szolgálata. Ezek, ha már így hivatkoznak rájuk, semmit nem tesznek. Romokban az egészségügy,...
Nem először keveredem vitába a köztársasági elnök úrral – legutóbb a szerintem súlyosan igazságtalan tb-törvény ügyében -, és nem először van az a zavarba ejtő érzésem,...
2019 utolsó napján az MTVA fontos szerződést írt alá egy olyan céggel, amely – milyen meglepő! – Mészáros Lőrinc érdekeltsége: újabb három éven át a Media...
Míg 1975-ben még 41, 2019-ben összesen 1 ember halt meg közlekedési balesetben Oslóban, ő a kisbuszát vezette egy villamosmegálló melletti korlátnak. A második világháború óta először...