A kommunikációs gépezet működik: mindenhonnan harsogják a politikusok, a hivatalos kommunikátorok, hogy egyetértenek a pedagógusok béremelésének követelésével, sőt, már ugye egy soha nem látott béremelést is...
Régen közöltük Havas Henrik egyik kedvenc újságírónk, "megmondóemberünk" gondolatait, pedig ha valaki ő biztosan azt írja a mit gondol, és amit gondol az mindig érvényes és...
Ahogy arról beszámoltunk, a kormány nyilvánossá tette és ezzel egyidőben postára is adta legújabb konzultációs papirosát, amiről vasárnap Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója elmondta, hogy...
Puzsér Róbert hatalmas vehemenciával szállt bele Molnár Áronba és mozgalmába, a noÁr-ba "dörgölődzésnek" nevezve részvételét, kiállását a tanársztrájk mellett. Molnár közösségi oldalán válaszolt.
Berlinben tárgyal holnap a Fidesz miniszterelnöke, az Olaf Scholz német kancellárral való hivatalos találkozón a kormányzati bejelentés szerint Európa-politikai, bilaterális, gazdaságpolitikai és nemzetközi témákról tárgyalnak majd,...
Talán tízezres nagyságrendre is tehető a hatályos jogszabályok száma, és ehhez képest születik évente akár 1500 új vagy módosító rendelkezés is. Ennek a tíz százaléka legyen...
Tudom én, hogy Ön félős ember, így meghívásom szól azoknak is, akik vigyáznak magára és a biztonságára. Igaz, nekik szállást csak az udvaron, egy maguk által...
„Csődben az oktatás. Ennél nagyobb válságban csak az oktatás állapotáért felelősök morális tisztessége van.” Néhány nappal ezelőtt Kepes András nyilvános posztban állt ki a tanárok mellett,...
Hadházy: "Szolgálati közlemény: itt üzenem Rogán Antal titkosszolgálatokért, korrupció elleni küzdelemért és természetesen a propagandáért felelős miniszternek, hogy szórakozzon inkább valamelyik kedvenc koncessziójával, de ne velem!...