Kék fény
Zsarolókat vettek őrizetbe több Pest megyei településen
Elfogtak kilenc férfit, akiket súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével gyanúsítanak – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
Elfogtak kilenc férfit, akiket súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével gyanúsítanak – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon. Budapestet, Érdet, Szigethalmot és Szigetszentmiklóst érintő kilenc helyszínre 50 rendőr és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei vonultak ki, hogy elfogják a gyanúsítottakat.
Hat férfi letartóztatását a bíróság elrendelte, míg három társuk szabadlábon védekezhet
Egy szigetszentmiklósi étteremnél három autó fékezett le 2022. május 27-én késő este. A kocsikból 9 férfi szállt ki, majd ketten besétáltak, hogy „kikísérjék” társaik elé az ott zajló rendezvény szervezőjét. Az utcán körben álló, az erőviszonyokat fenyegető nyomatékkal egyértelműsítő társaság a középen álló szervező tudtára adta: ha nem fizet, véget vetnek a bulinak.
A további nyomaték kedvéért a legkevésbé sem udvariasan szólították fel az étteremben szórakozókat távozásra.
A bent lévők egy része engedelmeskedve hazament, miközben a szervezőre ráparancsoltak, ha 10 perc múlva sem vet véget a bulinak, akkor válogatott módszerekkel fogják átalakítani a fejét. Ráadásul az est bevételére is igényt fogalmaztak meg.
Elmentek, majd visszatértek és számon kérték, miért tart még mindig a rendezvény, amikor ők nem ezt határozták meg. Az erőfölény és az élete elleni közvetlen fenyegető kijelentések hatására a szervező berekesztette az összejövetelt.
A súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő nyomozás 9 tettesét fogták el június 29-én reggel
Nyolc gyanúsított személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását kezdeményezték, az ügyész hattal értett egyet, ezért a többiek szabadlábon védekezhetnek.
A kihallgatások érdemi, a vallomásra vonatkozó része egyiküknél sem nyúlt hosszúra, nem bizonyultak beszédesnek, a gyanúsítás elleni panaszok is egyeztek. A bűncselekményt alátámasztó bizonyítékok azonban több mint elégségesek voltak a megalapozott gyanú közléséhez.
A 20 éves Sz. János, a 28 éves A. Ahmed, a 21 éves B. Máté, és H. Márkó, valamint a 18 éves Sz. Krisztofer, és K. Sándor letartóztatását a bíróság 2022. július 1-jén elrendelte. Társaik, a 19 éves Sz. Krisztián, a 18 éves R. Dávid és K. Bence szabadlábon védekezhetnek.
Forrás: Police.hu
Két áltaxist fogtak el a rendőrök, kigyulladt egy kamion az M7-esen
Friss híreink
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
Szerző
Friss
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!