Kerítésen innen
Zsinati bíróság vár Balog Zoltánra
A református értelmiségiek után ismét Balog Zoltán lemondását követelik a Magyarországi Református Egyházon belül: az egyház tíz tagja feljelenti a bicskei kegyelmi ügyben is fontos szerepet játszó, az intézményben zajló szexuális abúzusokról szóló ombudsmani jelentésre korábban fittyet hányó püspököt a zsinati bíróságon.
Tegye fel a kezét, aki érti Balog püspököt!
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon
– tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. Információjuk szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, amiben jelzik, hogy
a zsinati törvények alapján Balognak le kellett volna mondania.
Emlékeztetőül…
Mint ismert, Balog Zoltán idén februárban azért volt kénytelen lemondani a Magyarországi Református Egyház vezetéséről, mert kiderült:
Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. Az egykori miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki székét megtartotta.
Azóta sokan követelték a lemondását, legutóbb például 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, amelyben arra kérik Balog Zoltánt, mondjon le a dunamelléki püspöki tisztségéről is. Vargha Anikó az elsők között volt, aki azt követelte, hogy távozzon az exminiszter a református egyházból. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte
a humánerőforrás-miniszterből lett püspök lehúzza és lejáratja a református egyházat.
Később viszont egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, megválnak Varghától.
„Öt–egy arányban szavazták meg, hogy ne legyek kántor. Most nincs kántora a gyülekezetnek”
– mondta Vargha.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?