Connect with us

Ez a nap

A ceglédberceli balesetet okozó sofőrnek nem is volt jogosítványa

Megosztás

A sofőr tehát nemcsak a vezetés közbeni facebookozással szabálytalankodott. Ráadásul a busz papírjai sem voltak rendben: a román rendőrség hónapokkal a baleset előtt kivonta a forgalomból.

A román mezőgazdasági munkások kisbusza Ceglédbercelnél előzés közben egy teherkocsinak ütközött. A frontális ütközést a sofőr élőben közvetítette Facebook-oldalán: Petru K. szelfijeivel elárasztotta közösségi oldalát korábban is. Ez okozta ő és még nyolc ember vesztét: a balesetről készült videón ugyanis jól látszik, hogy a férfi úgy kezd előzésbe, hogy nem az utat, hanem a telefonjára érkező kommenteket nézi.

Az egyik, ha nem a legveszélyesebb dolog, amit egy autóvezető elkövethet, a mobiltelefon használata. A mobilozást a KRESZ is tiltja, a rendőrség pedig komolyan veszi ennek ellenőrzését.

A balesetet követően a román rendőrség és a belügyminisztérium kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják a telefonjukat.

(Forrás: Blikk)

Kapcsolódó:

Frissítve! Facebookozott a ceglédberceli balesetet okozó sofőr, kilencen meghaltak

Lájkold az életet!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük