Connect with us

Ez a nap

EP-választás – Már tízezernél többen akarnak külképviseleten szavazni

ep-valasztas
Megosztás

Két héttel a határidő lejárta előtt már több mint tízezren jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 132 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.

Szudán és Líbia kimarad

Az EP-választáson azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a voksolás napján, május 26-án nem lesznek Magyarországon, az ország külképviseletein – nagykövetségén és konzulátusán – szavazhatnak. (Szudánban és Líbiában a korábban jelzettől eltérően mégsem lehet majd voksolni, miután ott a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a külképviseleti szavazás feltételeit nem lehet biztosítani.)

A külképviseleti szavazáshoz május 17-én 16 óráig kell kérniük a külképviseleti névjegyzékbe vételt a lakóhely szerinti jegyzőtől. A kérelem benyújtható személyesen, levélben vagy itt.

A külföldön szavazó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok kizárólag Magyarország külképviseletein szavazhatnak, levélben nem.

A legtöbben Londonban voksolnak

A külképviseleteken a magyarországi szavazás napján, helyi idő szerint reggel 6 és este 7 óra között lehet voksolni, kivéve az amerikai kontinens külképviseleteit, mert ott – az időeltolódás miatt – május 25-én, szombaton lesz a szavazás.

A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szombat reggeli adatai szerint eddig 10 357-en jelezték, hogy a külképviseletek valamelyikén kívánnak voksolni az EP-választáson. A legtöbben, 946-an a londoni külképviseletet jelölték meg, de sokan szavaznának Brüsszelben (763), Münchenben (586), Bernben (473), Berlinben (457), Stuttgartban (453), Hágában (390), Bécsben (343), Csíkszeredában (335) is. A többi külképviseleten háromszáznál kevesebb jelentkező van.

A 2014-es EP-választáson 98 külképviseleten lehetett szavazni, és a szavazás napján 7572-en szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben.

(Forrás: MTI)

Levél Angliában élő magyaroknak arról, hogy nem szavazhatnak levélben

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük