Ez a nap
Az LMP nemzetközi szinten tiltakozik a paksi beruházás ellen
Az LMP az Európai Atomenergia Közösséghez (Euratom), valamint a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez fordul a veszélyes és pazarló paksi bővítés ellen.

Ungár Péter, az LMP országos elnökségi tagja keddi budapesti sajtótájékoztatóján a kifogásait sorolva emlékeztetett: korábban kiderült, hogy nincs teljesen rendben a beruházás geológiai engedélyezése, hiszen olyan tektonikus árokra tervezték, amely nem teszi lehetővé a biztonságos működést.
Hivatkozott a löszös talajra is, amely miatt a már meglévő négyes blokk is süllyed.
Az ellenzéki politikus kérdésre elmondta: pártja örül, hogy per lesz társelnökük kijelentéséből, amelyben Hadházy Ákos sokallta a visszaküldött nemzeti konzultációs ívek kormány által közölt számát. Így legalább bírósági teremben bizonyíthatják, hogy a Fidesz csak „hadovál” a számokról – mondta Ungár Péter, hozzátéve: a konzultációt nem Hadházy Ákos hiteltelenítette el, hanem a magyar emberek, akik tudják, a Soros-kampány csak arról szól, hogy elfedje a Fidesz kormányzati tevékenységét.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?