Connect with us

Ez a nap

Február 10-én tart kongresszust az MSZP

Megosztás

Budai Bernadett, az MSZP szóvivője elmondta, a kongresszus dönt a miniszterelnök-jelöltről, aki várhatóan Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, kormányfőjelöltje lesz.

Hozzátette: február 10-én határoznak a más pártokkal, például a Párbeszéddel és a civil szervezetekkel való választási megállapodásról is.

Közölte, február 10-én véglegesítik a párt országos listáját.

A szóvivő azt mondta, a kongresszus hagyja jóvá a párt Tegyünk igazságot! című választási programját.

Az MSZP eredetileg decemberben tartotta volna kongresszusát. December 2-án Molnár Gyula pártelnök azt mondta, kongresszusukat átalakították egy programbemutató választmányi üléssé, a kongresszust pedig majd akkor tartják meg, amikor ahhoz minden személyi feltétel adott lesz.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük