Állati
Gyurcsány: a „nyugdíjimport” mögött politikai haszonlesés áll
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy vegyék el azoktól az ukrán és orosz állampolgároktól a magyar nyugdíjat, akik csak a nyugdíj miatt jelentkeztek be a határ menti magyar falvakba.
Az aláírásgyűjtést Gyurcsány Ferenc pártelnök jelentette be a DK országos tanácsának kibővített évindító ülésén, amelyet egy fővárosi rendezvényteremben tartottak pénteken.
A párt kérdése így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy ne kaphassanak Magyarországon nyugdíjat olyan orosz, illetve ukrán állampolgárok, akik soha nem fizettek Magyarországon nyugdíjjárulékot”.
A tízezres nagyságrendű ukrajnai bejelentkezőről beszélő Gyurcsány Ferenc azt mondta,
nem ritka a két-háromszázezer forintos nyugdíj sem, amelyhez elég egy végzettséget igazoló papír és egy korábbi ukrajnai munkaviszonyról szóló igazolás.
Megjegyezte, hogy az egyik településen talált olyan romos, lakhatatlan épületet, ahová 202 embert jelentettek be. A befogadók között vannak, aki ezt pénzért csinálják, de több településen is azt mondják az ott lakók, hogy a polgármester úgy gondolja, hogy így képes megvásárolni elegendő szavazatot ahhoz, hogy soha többé ne kelljen félnie kihívóitól.
A „nyugdíjimport” mögött politikai haszonlesés áll, azé a hatalomé, amelyikről régóta köztudott, hogy „ha kell, akkor a magyar adófizetők pénzén (…) szavazókat vásárol magának” – monda a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc megjegyezte, hogy
ha a Fidesz egyoldalúan előnyös választási rendszert fogad el, kiszorítja riválisait a nyilvánosságból, a saját uralma alá hajtja az állam intézményeit, börtönnel fenyegeti a vele szemben állókat, pénzügyi eszközökkel próbálja meg ellehetetleníteni az ellenzéket, akkor „bizony diktatúra van”.
Nemcsak ott van diktatúra, ahol megölik a szemben állókat, hanem ott is, ahol megölik a demokráciát, a szabadságot – érvelt.
Orbán Viktor diktatúrát épített, ezért nincs miről megegyezni velük, „egy dolog van, a harc” – fogalmazott.
Az ország békére vágyik, de békét az emberekkel és az emberek között kell teremteni, nem pedig a diktatúrával kell megkötni. A diktatúrával egyetlen dolgot kell tenni, le kell győzni. Ezért a választás igazi tétje az, hogy le tudják-e győzni Orbán diktatúráját – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
A demokraták legfőbb parancsa a diktatúrával szembeni küzdelemben az, hogy nincs kompromisszum, együttműködés, kiegyezés – szögezte le. Ezért nem lehet a diktatúrával általánosságban küzdeni, és közben helyben, városokban, falvakban, kerületekben a diktatúra képviselőivel együtt kormányozni – mondta.
Nem lehet a diktatúrával szembefordulni és eközben annak képviselőivel kedélyesen parolázni, egyetértően mosolyogni. Nem lehet a diktatúra ellen hitelesen szólni és annak embertelen hirdetéseit egészen oldalon közölni – tette hozzá Gyurcsány Ferenc.
Ezek a magatartásformák, ez a mentalitás ahhoz segíti a diktatúrát, hogy szalonképessé váljon.
Amíg nem vész el teljesen a hit és a remény, hogy választásokon is tudnak nyerni, addig választásokon kell megpróbálni legyőzni ezt a rendszert – fogalmazott.
Arról is beszélt, hogy sokan felszisszentek, amikor a DK azt mondta, hogy ne szavazhasson Magyarországon, aki soha nem élt itt. Véleménye szerint a többség ebben az ügyben a DK-val ért egyet, de ezt sokan azért nem merik kimondani, mert félnek a diktatúra erejétől és megbélyegzésétől.
Kiemelte, hogy ez az ügy nem a magyarság kérdésről szól, mert az a magyar, aki annak vallja és érzi magát. Hangsúlyozta,
nem bántani akarják a határon túli magyarokat, csak azt kérik tőlük, hogy ne kérdőjelezzék meg a Magyarországon élők önrendelkezéshez való jogát.
A kormány előszeretettel hivatkozik a kereszténységre. A kereszténység lényege a felebaráti szeretet, a nyomorúság enyhítése, a fájdalomban való osztozás, a megértés, az irgalom és az alázat lenne. A magyar keresztény egyházak egy része viszont nem ezekben az erényekben, hanem a hatalom szolgálatában jeleskedik – jelentette ki.
A DK az ilyen egyházakban nem a szabad Magyarország támogatóit, hanem az orbáni diktatúra cinkosait látja – közölte Gyurcsány Ferenc.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…