Kerítésen innen
2 X 10, több mint ötven! – Unortodox Mol-matek!
Több benzinársapka-károsult jelezte, hogy az új tankolási renddel kapcsolatban valami nem stimmel Kiderült valami, aminek kihirdetésére nem fektettek hangsúlyt a rendeletkiötlői. Ön még nem futott bele?

Több benzinársapka-károsult jelezte, hogy az új tankolási renddel kapcsolatban valami nem stimmel Kiderült valami, aminek kihirdetésére nem fektettek hangsúlyt a rendeletkiötlői. Ön még nem futott bele?
Kétszer tíz több mint ötven….
A 24.hu szerkesztősége utánajárt, mivel szivatja a Mol a hozzá betérőket. Erre jutottak!
„Egyik olvasónk például reggel 10 litert tankolt, és este is kellett tankolnia ugyanennyit. Mindkét alkalommal lecsippanttották a forgalmiját a Mol-kútnál, másodszorra azonban már nem tankolhatott ársapkásan. Közölték vele, a vonalkód beolvasásakor jelzett a rendszer, hogy aznapra már nem jogosult hatósági áras üzemanyagra.
Van máááásik!
Másik olvasónk is kétszer tankolt egy nap, tankolásonként 23 litert, vagyis napi szinten ő is belefért a Mol által június 24-én megszabott 50 literes limitbe. Két külön megyében történt a tankolás, és a második helyen azt mondták neki, hogy nem kutanként lehet ársapkásan tankolni, hanem mennyiségtől függetlenül csak napi egy alkalommal.
Így mindkettejüknek piaci áras lett a második tankolásuk.
Ögyes…..?
Ahol az olajtársaság napi 50 literes tankolási napi limitről tájékoztat, nem tesznek említést arról, hogy egy forgalmival egy adott napon csak egyszer lehet olcsón tankolni, és hogy ez akkor is áll, ha nem merítette ki az autós az 50 literes limitet.
Természetesen megkérdeztük a Molt is, akik egyelőre nem adtak magyarázatot. A Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója Bujdos Eszter azt mondta,
ő is úgy tudja, hogy a tankolási rend legutóbbi módosítása, azaz július 30-a dél óta a Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől.
A rendszer felismeri a rendszámot, és jelzi a kutasnak, ha valaki már egyszer tankolt aznap, és nem engedi másodszor is ársapkásan üzemanyagot venni.
A Mol feltehetőleg fejlesztett valamit kasszarendszerén, és azóta így működnek
– tette hozzá a szakember.
Akkor ezt most, hogy?
Főleg vidéken életszerű, hogy az emberek egy nap többször is tankolnak – nekik ez mindenképpen szűkítés, hiszen a második tankolásuk már nem lesz hatósági áras, hanem a drágább piaci árat kell megfizetniük.
A maximum 50 literes korlátozásnak az az értelme, hogy ne legyenek pánikvásárlások, ne fogyjanak ki a készletek. De ettől függetlenül időről időre kap a szakember is jelzéseket arról, hogy hol éppen milyen üzemanyag nincs készleten. És nem csak vidéken fordulhat elő, hogy egy kúton nincs üzemanyag –
Budapesten is bele lehetett futni, a héten nagy láncoknál (Shell, Mol, OMV) is előfordult egy adott útvonal mentén, hogy egymás után egyiknél sem volt lehetőség tankolni, tette hozzá. A Balatonon pedig már júliusban is voltak gondok, például Siófokon rendszeres, hogy vasárnap délután már nincs üzemanyag
– mondta Bujdos Eszter.
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek