Banánköztársaság
2025 hatodik hetére az Orbán-kormány uniós bírsága 344 millió euró, azaz 144 milliárd forint – Heti ‘Jusztság’…
Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Alább 2025 hatodik hete fontosnak ítélt kérdéseit olvashatják tollából.
„Az esztendő 6. hetében járva
– mostanában nem hallottam egyszer sem a miniszterelnöktől, hogy mit kíván kezdeni a tavaly ősszel kapott uniós bírósági ítélettel, amely szerint egyszeri 200 millió euró bírság kifizetésére kötelezte a bíróság Magyarországot, s mert nem fizette be a határidőre a bírságot, ezt megfejelték napi 1-1 millió euróval. Halkan szeretném közölni, hogy ez mára együtt 344 millió euróra, azaz 144 milliárd forintra duzzadt.
Talán emlékeznek, erre a bírságra mondta azt Orbán szeptemberben, hogy olyan válasza van, ami “az Uniónak jobban fog fájni, mint nekünk”. Még nem találkoztam a beígért válasszal.
Én péntek reggel ezeket kérdezném
a véleményem szerint lopásra szakosodott miniszterelnöktől az állami mikrofonállvány helyében.
- Nem tartja egy kicsit sem pofátlanságnak, hogy a most újraindított, a külföldieknek “pénzért vízumot” akcióban ma már ingatlant sem kell venni, hanem elég 1 millió eurót elhelyezni a veje ingatlanbefektetési alapjába?
- Kinek az ötlete volt a 30 évvel ezelőtti pénzügyminisztert, Bokros Lajost hibáztatni a mostani tragikus népszaporulatért? Nem tartja ezt nevetségesnek?
- Kérem, segítsen: hol olvasta azt az uniós határozatot, amelyre hivatkozva azt állította, hogy az Unió miniszterelnökeinek kötelező, agresszornak nevezni az oroszokat? Ismereteim szerint ilyen nincs.
- Mi lett a debreceni vakcina gyárral, amelyről azt állította 2021-ben, hogy innen fogjuk ellátni Európát vakcinával, s amelyre 24 milliárdot adott? A helyén ma – 2025-ben – egy félig kész üzemcsarnok van, amit lassan benő a gyom.
- Ön azt nyilatkozta, hogy „Az amerikaiak békét akarnak, és a béke elérésének egyik eszköze a szankció.” Biztosan így van. De ez azt jelenti, hogy az elmúlt 3 évben Ön egy elcseszett politikát folytatott, amikor egyfolytában a szankciók ellen szónokolt… Mi erre a magyarázata?
- 2024-et a költségvetés tervezésének időszakában a “nagy tervek évének nevezte” – jelentsen ez az értelmetlen baromság bármit is – a KSH most kijött adatai alapján a tervezett 4 százalékos GDP növekedés helyett, mindössze 0,5 százalék lett. Ennek fényében, mit jelent a 2025-re kitalált szlogen az “elrugaszkodás éve”? Honnan? Hova? Ennek megint pofára esés lehet a vége.”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban