Állati
MSZP-DK: egyéniben van, listában nincs megállapodás, Karácsony kérdéses
Az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) megállapodott arról, hogy a 106 egyéni választókerületben nem indul egymással szemben a 2018-as országgyűlési választásokon – jelentette be a két párt elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az a cél, hogy az összes választókörzetben egyetlen jelöltet indítson a demokratikus ellenzék
Molnár Gyula, az MSZP elnöke közölte, hatvan körzetben az MSZP jelöltje, 46 körzetben a DK jelöltje indul a választáson. Jelezte azt is, hogy az MSZP elnöksége megerősítette, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta, a DK az elmúlt hónapokban kiszámítható, megbízható, világos politikai irányt követett. Megerősítette, hogy pártja önálló listát állít, amelyet ő vezet és a DK nem támogat olyan miniszterelnök-jelöltet, aki más párt listáján rajta van.
Emlékeztetett arra, hogy a DK listájának első harminc helyéről már döntött a párt elnöksége.
A pártelnökök elmondták, az a céljuk, hogy az összes választókörzetben egyetlen jelöltet indítson a demokratikus ellenzék.
Orbán előtt jobb volt és Orbán után is jobb lesz
Molnár Gyula közölte, nyitottak arra, hogy ha további együttműködő partnerek jelentkeznek, velük is tárgyaljanak, például a közös indulásról.
Gyurcsány Ferenc azt mondta, szeretnék, hogy ha nem is teljes körben, de a legfontosabb választókerületekben a Momentumtól a Modern Magyarország Mozgalmon keresztül az Együttig egy átfogó megállapodás jönne létre. A politikus szerint minden az egyéni választókerületeken múlik. „Orbán előtt jobb volt és azt tudjuk mondani, hogy Orbán után is jobb lesz” – fogalmazott.
Gyurcsány Ferenc beszámolt arról is, hogy január 2-tól a DK valamennyi választókerületben elkezdi a kampányt: 46 körzetben a saját, 60 körzetben az MSZP jelöltjeit ajánlják a választók figyelmébe.
Az MSZP elnöke közölte, a következő időszak arról szól, hogyan tudják az emberek figyelmét felhívni az oktatás, az egészségügy problémáira. „Szeretnénk, ha a politikai közbeszédből a különböző konstrukciós viták kikerülnének” – fogalmazott.
A baloldal két legnagyobb pártja készen áll a választásokra
A választási együttműködésről folytatott tárgyalásokat Molnár Gyula nagyon intenzívnek értékelte. Gyurcsány Ferenc szerint a tárgyalássorozat nem volt egyszerű és könnyű, kölcsönös belátás, bizalom és kompromisszumkészség kellett hozzá. Köszönet az MSZP-nek, hogy nem kevés vita után készen állt a megállapodásra – tette hozzá.
A két párt elnöksége a nap folyamán fogadta el a megállapodást, ezzel baloldal két legnagyobb pártja készen áll a választásokra – jegyezte meg.
Molnár Gyula kérdésre elmondta, hogy a pártok jelenlegi támogatottsága arányában fogadták el választási körzetek felosztását, az tükrözi a közvélemény-kutatók által mért adatokat.
Szerinte „ez egy korrekt és tisztességes megállapodás”.
Kérdésre válaszolva Molnár Gyula közölte, Karácsony Gergely – aki részt vett az MSZP elnökségi ülésén – egyetért azzal, hogy ez a megállapodás szükséges feltétele egy fontos szakasz lezárásának a választási felkészülésben.
Molnár Gyula elmondta, az MSZP január végén, február elején zárja le a választási indulással kapcsolatos jogi kérdéseket.
Kitért arra, hogy a Párbeszéddel az MSZP-nek kell megállapodnia, és lesz olyan egyéni választókerület, ahol közös jelöltként a Párbeszéd politikusa indul és a listán is lesz a Párbeszéd képviseletében politikus.
Egy másik kérdésre az MSZP elnöke beszélt arról is, hogy a kormányváltásban érdekeltek és nem gondolják, hogy nyitni kellene a Jobbik felé. Hozzátette: nem várható a Jobbikkal semmilyen együttműködés, vagy a koordinációról szóló megállapodás.
Továbbra is vannak hívei a közös listának, de erről nem lesz megállapodás a DK-val
Arra a kérdésre, hogy a DK miért utasítja el a közös listát, Gyurcsány Ferenc azt mondta, úgy gondolják, hogy az önálló lista több szavazót hoz. Orbán demokratikus alternatívája nem egyszínű alternatíva – hangoztatta.
Szerinte a pártok kifejezik a mai rendszerrel való egységes szembenállásukat azzal, hogy együttműködnek az egyéni választókerületekben, ahol eldől az, ki fog kormányozni 2018-tól. Azzal, hogy önálló listát indítanak, megmutatják a lehetséges alternatívákat – fogalmazott.
Hangsúlyozta, elfogadják, hogy továbbra is vannak hívei a közös listának, de ebben az ügyben nem lesz megállapodás a DK-val.
Arra a kérdésre, vannak-e miniszterelnök-jelölti ambíciói, Gyurcsány Ferenc közölte, „lehet még ilyen szituáció, végtelenül fiatal ember vagyok, aki jól tartja magát”. Nem szeretné – folytatta –, ha a jobboldal idejekorán megszabadulhatna attól a kockázattól, hogy a személyében kihívóra lel.
Miután a Gyurcsányok hosszú életűek voltak, magam is abban reménykedem, hogy sokáig jelenthetek majd személyemben is politikai alternatívát mindazzal szemben, amit ma a Fidesz és annak kormányfője képvisel – fogalmazott. Majd hozzátette, hogy 2018-ban a DK listáját ő vezeti.
A sajtótájékoztatón kiosztották az MSZP-DK megállapodást.
A táblázatból kiderül, hogy a DK indíthat a kecskeméti 1-es, a kiskunhalasi, a pécsi 2-es, a mohácsi, a békéscsabai, a békési, a miskolci 1-es, az ózdi, a sátoraljaújhelyi, a szentesi, a székesfehérvári 1-es, a dunaújvárosi, a sárbogárdi, a győri 1-es, a csornai, a debreceni 2-es és 3-as, az egri, a jászberényi, a karcagi, az esztergomi, a salgótarjáni, a budakeszi, a szentendrei, a váci, a dunakeszi, a vecsési, a ceglédi, a kaposvári, a barcsi, a nyíregyházi 2-es, a kisvárdai, a mátészalkai, a dombóvári, a körmendi, a balatonfüredi, a keszthelyi és a nagykanizsai körzetben jelöltet.
A fővárosban a DK a II., a IV., a VII., a VIII., a XI., a XII., a XV., a XVI. kerületben indíthat jelöltet.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Gusztos István
2017.12.20 16:36 at 16:36
Akik valóban összefogást akarnak, nem ezt az eljárást követik… 🙁