Ez a nap
Lövés dördült Budapesten, lezárták a Soroksári utat, útban a TEK!

Lövés dördült egy épületben a Soroksári úton pénteken délelőtt, nem sokkal dél előtt.

Egy házban lőttek….
A Blikk információi szerint egy házból hallatszott a lövés. A Soroksári utat lezárták, úgy tudjuk, a TEK is útban van a helyszínre. A lövés a Soroksári út 84-es számnál dördült el.
Ahogy új információ érkezik, jelentkezünk!
Frissítés!
Az épületet átvizsgálva azonban nem találtak fegyverest, csupán egy lakásban magára hagyott kilencéves kislányt.
A Police.hu szerint a helyszínre érkező járőröknek a 38 éves sértett nő elmondta, hogy három férfi és három nő támadta meg, a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A sértett azt is megmutatta a rendőröknek, hogy a támadók merre menekültek el.
A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, a rendőrség felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai már a helyszínen vannak. A támadók felkutatása folyamatban van.
Frissítés!
A rendőrség péntek esti közleményéből kiderül, hogy a IX. kerületi kapitányság nyomozói öt feltételezett elkövetőt – két férfit és három nőt – állítottak elő több Soroksári úti lakásból.
Egyikőjüknél találtak egy gáz-riasztófegyvert is, amit lefoglaltak.
A három nő és a két férfi ellen fegyveresen, csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök mind az öt gyanúsítottat őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
Bokor Attila
2019.09.27 12:38 at 12:38
Elítélendő-nem vitás ! Azt is figyelembe kéne venni , hogy ki lőtt-mivel-és egyáltalán összefüggésbe hozható a lőterek építésével ?!…Ebben a formában , vagy álhír , vagy nagyon is célzatos….Így nem értelmezhető !!!!