Connect with us

Gépnarancs

Ilyen nincs és mégis van! Dagad a botrány a megyeri polgármester körül

Megosztás

Amint arról lapunk elsőként beszámolt, a másfél évtizede népszerű, a Dunántúl gyöngyszemének is nevezett fesztiválfalut, az ország legkisebb önálló települését, Megyert, egyetlen rövid év alatt tette tönkre az új polgármester, Vári Dávid, aki séfként járja az országot (egyszer indult egy szakácsversenyen). Eközben polgármesterként, falugondnokként és mezőőrként is felvette a településtől a fizetését.

Vári röpke egy év alatt „leültette” Megyert

A faluban sokan vásároltak ingatlanokat, amelyeket pályázati – és nem kevés saját – pénzből felújítottak. Tették ezt főként azért, mert bíztak a polgármesterben, a rendkívül innovatív Pajer Kristófban. A vendégházak osztatlan sikert arattak.

Megyer rockfesztiváljairól, nemzetiségi napjairól vált híressé és kedveltté. Legfőképp esküvői helyszínnek kedvelik, de Mészáros Márta is itt forgatta nagy hírű filmjét, az Aurora Borealist.

A falut bérbe is lehetett venni a vendégházakkal, közösségi terekkel, állatokkal együtt.

Időközben a korábbi polgármester, a település „motorja”, Angliába költözött, ezért tavaly új faluvezetőt választottak Vári Dávid személyében, aki egy televíziós főzőműsorban tűnt fel.

Ő röpke egy év alatt „leültette” Megyert. Gazdátlan, gondozatlan lett a falu, elmaradtak a programok, elmaradtak a vendégek is. Magyarán tönkretette 14-15 év munkáját.

Összeférhetetlenség a köbön

Eközben a polgármesteri tiszteletdíja mellett felvette a falugondnok és a mezőőr fizetését is.

(Cikkünk nyomán a falu új polgármestere által okozott válságról, az álláshalmozásáról és az önkormányzati választásról is beszámolt az RTL Klub Házon kívül című műsora, megszólítva az érintetteket.)

A napokban a testület rendkívüli ülésén állapította meg, hogy Vári Dávid összeférhetetlenül látta el egyszerre a polgármesteri és a falugondnoki feladatot, ezért utóbbi megbízását meg is szüntette.

Lapunk úgy tudja, hogy a polgármester jogtalanul létesített állandó lakcímet egy olyan ingatlanban, amelynek tulajdonosától erre sem engedélyt, sem meghatalmazást nem kért. Emiatt okirathamisítás gyanújával rendőrségi feljelentés is született. Egyben kényszerkijelentését kérte a tulajdonos a közjegyzőtől.

Azonnal ki kellett költöznie

a polgármesteri hivatalból is, ahol jogtalanul lakott. Helyi forrásból úgy tudjuk, jelenleg vagy az autójában vagy titokban a falu kultúrházában alszik.

Vári sem korábbi, sem újabb kérdéseinkre nem reagált. Időközben a séf közösségi profilja is eltűnt a Facebookról.

A televíziós műsorban ugyanakkor azt állította, hogy semmi köze a vendégházak üzemeltetéséhez, abba mindössze „besegített”. Azt nem cáfolta, hogy a vendégéjszakák után beszedett bevételek egy részével nem számolt el az érintettekkel.

Időközben az is kiderült, hogy Vári a legutóbbi napokig nem szerepelt a NAV köztartozásmentes adózói adatbázisában, ami regnáló polgármesterek esetében kötelező lenne. Csakhogy itt is trükközött, hiszen most egyéni vállalkozói adószámával regisztrált a NAV-nál, holott nem vállalkozóként polgármester, hanem magánszemélyként, akinek más az adószáma.

Vári vasárnap ismét megméreti magát a választáson, így alighanem ő lehet az ország egyetlen polgármesterjelöltje, aki hajléktalanként várja a voksokat.

megosztás

 

 

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. apeeng

    2019.10.11 09:45 at 09:45

    Ez polgármester jelölt? Ott a faluban zombik laknak?
    Emberek! Kaszára, kapára, aztán világgá zavarni….

    Abúgy beteg ez az ember, nem kell ahhoz agykurkásznak lenni, hogy kiderüljön.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük