A Tiborcz portfólió mára legerősebb tagja az ingatlanozás, de mint a 24.hu legutóbbi oknyomozó példája is mutatja, természetesen ez is a már megszokott Tiborcz- módra.
Úgy látszik Tíborcz István bármi történjen is körülötte, mindig a talpára esik, legalábbis ameddig a család uralkodik Magyarországon:
Orbán Viktor miniszterelnök veje az OLAF által vizsgált közvilágítási csalássorozat után nagy erőkkel fordult az ingatlanfejlesztés felé. Orbán Ráhel férje tavaly vállalta fel, hogy ő áll a mára milliárdos ingatlanportfolióval rendelkező BDPST Zrt. mögött, és a cég annyira pörög, hogy azóta már a Forbes legértékesebb vállalatai közé is bekerült. A kastélyt 2016 júniusában vette meg a BDPST Zrt., és rögvest be is apportálta a bodajki Hochburg–Lamberg-kastélyt az épületet körüli parkkal és sportteleppel egyetemben frissen alapított leányvállalatába, a BDJK-Real Estate Kft.-be, folytatódik a cikk.
Az alábbi ábra bizonysága szerint, az egész beruházást egymás között tologatták az urak, csak azt tartva szem előtt, hogy jó helyre csapjon majd be az állami pénz.
Ha hinni lehet az ábrának – és miért ne lehetne –, ők már nem járhatnak rosszul, hiszen minden képen a korábbi üzlettárs, és jó barát Paár Attila cégéhez folyik majd a közpénz.
Ahogy egy klasszikus mondaná: „ennyi”!
A teljes eredeti cikk a 24.hu-n olvasható