Kerítésen innen
Az MSZP tokáig bokáig megdöbbent, majd lehazugozta Kerpel-Froniust
A keddi nap híre, -mint arról beszámoltunk- hogy Kerpel-Fronius Gábor bemószerolta Tóth Józsefet, a XIII. kerület polgármesterét. Az MSZP-nek sem kellett több: megdöbbentek és ellentámadásba lendültek.
Kerpel-Fronius keddre sajtótájékoztatót hirdetett,
és bemutatta az új jelöltet, miközben „folyosói pletykák szerint előzetesen nem egyeztetett az MSZP-sekkel. A momentumos főpolgármester-helyettes ezzel párhuzamosan a Facebookon azzal vádolta meg Tóth Józseféket, hogy nyomás alá helyezték korábban, hogy ne a Momentum jelöljön.
„Azt tartjuk fairnek és helyesnek, ha ebben a körzetben a Momentum állíthat jelöltet, ahogy eddig is.
Az MSZP megdöbbent, az együttműködésnek vége
Elég kevés esély mutatkozik arra, hogy összellenzéki jelölt legyen, az angyalföldi MSZP ugyanis az Indexnek úgy reagált (a Facebook-oldalukra is kiírva),
„megdöbbenve értesültünk, hogy a Momentum váratlanul, egyoldalúan véget vetett a tárgyalásoknak és a sajtón keresztül próbál nyomást gyakorolni a szövetségeseire”.
A szavahihetetlen főpolgármester-helyettes és a Momentum egy korábbi megállapodást rúgott fel egyoldalúan. E megállapodás alapján a megüresedett 9. sz. választókerületben az MSZP indíthat jelöltet.
A szocialisták szerint Kerpel-Fronius Gábor az önkormányzati választások előtt,
„a tárgyalások során többször kifejtette álláspontját, hogy 5 évre vállalja a képviselői megbízatást. Az önkormányzati választások után is többször elmondta, hogy nem lesz főpolgármester-helyettes. Az a tény, hogy a főpolgármester-helyettes a választást követő egy hónap elteltével cserben hagyja választóit, megkérdőjelezi komolyságát, hitelességét.”
Az MSZP-sek megjegyzik, hogy az általa elért 75 százalékos eredmény
„a XIII. kerületben nem kiugró, ez a baloldali összefogás jelöltjei között átlagosnak számít.”
Az együttműködés a mai nappal veszélybe került.
A Momentum mai lépésére az MSZP XIII. Kerületi Szervezete is döntési helyzetbe került. Olyan jelöltet szeretnénk indítani, aki hiteles, szavahihető és nem hagyja cserben 1 hónap után az angyalföldi választókat
– írták.
Hogy kinek van igaza, nem feladatunk eldönteni. Az mindenesetre biztos, hogy valaki hazudik és már megint mi állunk a kör közepén.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
parepcsi
2019.12.10 20:49 at 20:49
Ez az az eset, amikor nem érdekelnek egyik oldal érvei sem. Mert hogy mindkettő totoálisan idióta.
parepcsi
2019.12.10 20:50 at 20:50
-o