Kerítésen túl
Peren kívüli megállapodás a metoo mozgalmat elindító amerikai perben
Miközben Budapesten politikai tartalmakkal orr-nehézzé tett metoo mozgalom lassan a politikai ellehetetlenítés és a középszer bosszújának eszköze lett, -tisztelet a kivételnek- az USA-ban a dolog lassan nyugvópontra jut.
Csendesedő Hollywood?
Harvey Weinstein volt hollywoodi filmproducer 47 millió dolláros peren kívüli egyezséget kötött szerdán azokkal a nőkkel, akik szexuális zaklatással vádolták őt – jelentette este több amerikai lap.
Az egyezséggel a Weinstein elleni csaknem valamennyi, folyamatban lévő polgári pert lezárják. Az összegből körülbelül 25 millió dollárt fordítanak a producert vádló nők kártérítésére és egy áldozatokat segítő alap létrehozására.
A közel egy esztendeig tartó tárgyalások után kimunkált megállapodás nyilvánosságra került részletei szerint Weinstein és volt munkatársai – beleértve az egykori filmstúdiója igazgatósági tagjait is – a kártérítés ellenére sem ismerték el a nekik felrótt bűncselekményeket. A megállapodást még egy csődbírónak és egy polgári peres bírónak is jóvá kell hagynia.
Így osztják el a pénzt
A jóváhagyás után mintegy
- 6 millió dollárt a perlő nőknek és ügyvédjeiknek utalnak át,
- 18,6 millió dollárt fordítanak egy áldozatokat segítő alap életre hívására.
- 7 millió dollár illeti meg Weinstein csődbe jutott filmstúdiójának egyes hitelezőit. Weinstein ügyvédi költségei ezekben az ügyekben 12 millió dollárra rúgnak.
Amerikai lapértesülések szerint két polgári pert és egy büntető pert nem érint az egyezség. A büntető perben a manhattani ügyészek január 6-án ismertetik a vádakat. Az ügyben Weinstein már korábban úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri el bűnösségét, és tagadta, hogy a szexuális aktusokra a másik fél egyetértése nélkül került sor.
A sajtóinformációkat sem Weinstein szóvivője, sem a New York-i ügyészség nem kívánta kommentálni. Elizabeth Fegan, a perlő nőket képviselő ügyvéd szerdán este közleményben hangsúlyozta, hogy mivel az egyezség nem végleges, ő sem kíván részletekbe bocsátkozni.
A Weinstein-botrány 2017 októberében robbant ki
a The New York Times és a The New Yorker című amerikai lapok akkor tárták fel a neves producer szexuális bűncselekményeit. Több mint 70 nő vádolta meg őt szexuális zaklatással és nemi erőszakkal. Weinstein, aki a Miramax filmstúdió és a Weinstein-vállalat társalapítója volt, közleményben elnézést kért ugyan a panaszosoktól, de mindig tagadta a vádakat. Cége, amely 81 Oscar-díjas filmet gyártott, csődbe jutott.
Szerző
Friss
- Lemondott a Hadházy-féle híd foglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjes nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat
- Rogán Antalnak eljött Amerika – Lekerült a szankciós listáról
- Gábor György: a NER elnevezésű commedia dell’arte állandó karaktereinek ragyogó példája Tiborcz István
- A hülyeség megítélésének mértékegysége világszerte a választáson szerzett voks
- Épül a színpad, gyülekeznek a tüntetők az Erzsébet hídon – Kövesse velünk élőben!
- A zember férfi vagy nő
- A vagyonkezelő alapítvány megtette ‘kötelességét’, a vagyonkezelő alapítvány mehet?
- Gulyás Gergely: a luxusnak sokféle fajtája van, nem gondolom, hogy a kirívó gazdagság megtestesítője az egy batidai ház lenne