Kiemelt hírek
Külső támadás érte a forintot? Már megint Soros a hibás?

Teljesen elképesztőek az állami, hogy ne mondjam Magyar Királyi Televízióban feltűnő „szakértők” érvelései és magyarázatai.

Kedd este ifj. Lominici Zoltán korábban alkotmányjogász, ma a Századvég jogi szakértője pénzügyi kérdésben szakértett.
„A feltárt jelek azt mutatják, hogy külső támadás okozta a forint gyengülését – jelentette ki ifj. Lomnici az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Erre a külső támadásra utal az is, hogy az MNB korrekciós beavatkozásként kamatemelést hajtott végre, ami végül hozzájárult a magyar fizetőeszköz erősödéséhez.”
Azt már a koronavírus-járvány kezdete óta látjuk,
hogy a magyar fizetőeszköz napról-napra gyengélkedik, sőt a „jogi veszélyhelyzet” március 11-i kihirdetése után látványosan megzuhant a forint, majd igyekezett tartani a már megromlott árfolyamát. Itt az euróhoz képest 10-12 százalékpontos gyengülésről beszélhetünk.
Minden valódi pénzügyi szakértő éppen azt kérte és követelte a Magyar Nemzeti Banktól, hogy tegyen valamit, avatkozzon be és siessen a magyar valuta segítségére.
Erre a legjobb eszköz a devizatartalékból, jellemzően eurót piacra dobni. A kamatemelés nagyon rövid távú segítséget jelent, ráadásul a világ összes pénzpiacán a válság miatt nulla százalékra zuhantak a kamatok.
ifj. Lomnici azonban előjött a farbával
és megnevezte ki tehet a forint gyengüléséről.
„Ne feledkezzünk meg arról, hogy Soros György 1992-ben a brit fonttal szemben, 1997-ben a maláj, a thai és a dél-koreai fizetőeszközzel szemben, 2008-ban pedig az OTP részvényeivel kapcsolatban spekulációs támadást hajtott végre – mondta Lomnici. Felhívta a figyelmet arra, hogy a forint gyengülése annál inkább nem indokolt, mert az elmúlt időszakban évi 5 százalék körüli növekedés mellett példaértékű pályán mozgott a magyar gazdaság.”
Ez aztán a példaértékű okoskodás.
Nyilvánvalóan semmilyen tény, információ nincs Lomnici birtokában, ám annál egyszerűbb bedobni a köztudatba, hogy a forint gyengülésének is Soros György az oka.
De tényleg, ki más lenne?
A terelés és a bűnbak felmutatása nyilvánvaló politikai szándék. Hogy ez kiknek áll érdekében? Nem olyan bonyolult a dolog.
A kormányzat és a vele szövetséges MNB természetesen el szeretné hárítani magától a felelősséget, hogy ők az első számú felelősei a forint gyengülésének. A kormánypártnak kapóra jön, hogy ismét lehet Sorosozni. Eddig a migránsinvázió mögött volt Soros György, most pedig rá lehet mutatni a gyűlölt spekulánsra.
Pedig van egy sokkal kézenfekvőbb válasz is
A koronavírus-járvány és az azzal járó világválság első pillanatában emelkedésnek indult az arany ára. Mint mindig a világtörténelemben a gazdagok gyorsan igyekeztek értékálló matériákat megszerezni.
Gondoljunk csak bele a magyar milliárdosok gyorsan beláthatták, hogy vastag forint betétszámláik és megtakarításaik gyenge lábakon állnak. Ők ugyanúgy, mint a világ bármely táján élő milliárdosok azonnal igyekeztek biztonságban tudni vagyonukat. Így kézenfekvő megoldás lehetett a gyenge lábakon álló forintot átváltani például euróra. Ám, ha egy ilyen folyamat beindul, akkor nyilvánvaló, hogy a keresett termék, maga az euró egy drágább lesz.
Belső támadás
Egy ilyen forgatókönyv esetén nyilvánvaló, hogy nem külső, hanem belső „támadás” érte a forintot, ám erről már kínos lenne beszélni.
„Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője azt hangsúlyozta: szigorítást és lazítást egyszerre eredményeznek a keddi jegybanki döntések, a kamatfolyosó szimmetriájának visszaállítása monetáris szigorításnak tudható be. A forint árfolyama elsősorban a hitelkamatok emelésére reagált – jegyezte meg Varga Zoltán, kiemelve: az euró-forint árfolyam ennek hatására törte át a 360-as támaszt, a következő újabb támasz technikailag 356-nál adódik.”
(MTI)
Szerző
Friss
- Orbán áradás, elköltözteti a Harcosok Klubját, a hely új a szöveg a régi
- A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe