Kerítésen innen
A NAV szerint a legnagyobb adósnak kétmilliárdos köztartozása van
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) negyedévente teszi közzé azok listáját, akiknél az előző negyedévben jogerőre emelkedett határozatában magánszemélyeknél 10 millió, más adózóknál 100 millió forintot meghaladó adóhiányt állapított meg.

Ők azok, akikről tudnak….
A negyedik negyedévben 76 adózónál állapítottak meg nagy összegű adóhiányt, közülük 24 társaság, 52 pedig magánszemély.
A lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, – az Opten nyilvántartása szerint korábban tucatnyi céget vezető férfi – Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd forint tartozással, amiből 668 millió forint adóhiány, 1,334 milliárd forint pedig bírság volt.
A második legnagyobb tartozása is magánszemélynek van, a szigetszentmiklósi Hunyák Lászlótól 1,776 milliárd forintot követel a NAV, amiből 640 millió forint adóhiány, 1,136 milliárd forint pedig jogkövetkezmény.
A harmadik legnagyobb adós a jogkövetkezményeket is beleértve a budapesti Nude-Arts Kft., amelynek 1,37 milliárd forintos adósságából „csupán” 454 millió forint az adóhiány, és 916 millió forint bírság. Nem sokkal marad le tőle a budapesti Vadas Miklós 1,194 milliárd forintos adósságával, esetében a 384 millió forint adóhiányt 810 millió forint bírsággal fejelte meg a NAV.
A pálmát azonban kétségtelenül a fertőszéplaki Észosztás Kft. viszi el, amely háromszor is szerepel a NAV listáján, összesített tartozása 2,434 milliárd forint, amiből 793 millió forint az összesített adóhiány, 1,643 milliárd forint a jogkövetkezmény.
A már említett cégekkel együtt 15 adózó tartozik a jogkövetkezményekkel együtt több mint 500 millió forinttal a NAV- nak, 1 milliárd forintnál nagyobb tartozása öt adózónak van.
(forrás: MTI)
Szerző
Friss
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott