Budapesti hétköznapok
Gyerekprostitúció Budapesten
Letartóztatott a bíróság szombaton két nőt és egy férfit, akik a gyanú szerint szervezetten prostitúciós tevékenységet végeztettek kiskorúakkal, főként külföldiek részére tavaly októbertől. A prostitúció helyszíne a Duna-korzó környéke volt.
A gyerekprostitúció haszonélvezői
A közlemény szerint az 50 éves és az 54 éves nő, valamint utóbbi 53 éves élettársa védelmet biztosított, átvette a pénzt, továbbá a férfi a kiskorúak szállítását is végezte.
A három embert gyermekprostitúció kihasználásával, minősített emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsítják.
Letartóztatásukat eljárásbeli jelenlétük és a bizonyítás zavartalansága, valamint a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében indítványozta a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség.
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést mindhárom gyanúsított esetében. A végzés nem végleges – áll a közleményben.
A gyerek-prostituáltak helyzete Magyarországon
„Évente 1,2 millió nő és lány kerül be a szexiparba világszerte, akiknek 30-35 százaléka 18 év alatti lány. Európában a szexuális célú emberkereskedelem áldozatainak 95 százalékát nők és gyereklányok teszik ki. Magyarország az EU adatai szerint az emberkereskedelem áldozatainak tekintetében az elsők között van.
Magyarországon elviekben a prostitúcióra kényszerített gyerekek futtatóit és használóit bünteti a törvény, és a gyerek-prostituáltakat nem kriminalizálja, tehát a gyerekek, lányok nem büntethetőek amiatt, mert prostituáltként élnek. Azonban a gyakorlatban a használókkal és az emberkereskedőkkel nem történik semmi, a 18 év alatti lányok pedig ugyanúgy kapják a szabálysértési bírságokat, mint ahogyan a 18 év feletti társaik.
Mivel 2010-ben törölték a szabálysértési törvényből, hogy a szabálysértés nem járhat elzárással fiatalkorúak esetében, ezért sokszor ugyanúgy börtönbe, javítóintézetbe kerülnek, mint a 18 éven felüli nők, annak okán, hogy kereskedtek velük. Teljesen általánosak az olyan történetek, mint például annak a lánynak az esete, aki 13 évesen egy éve élt együtt a partnerével, s miután a férfi folyamatosan bántalmazta és elkezdte fenyegetni, hogy megöli az anyját és a testvéreit, ha nem áll ki az utcára, megtette ezt – majd az ott kapott bírságok miatt javítóintézeti nevelésre ítélték. (KETTŐSMÉRCE BLOG)”
Itt lenne az ideje, hogy a törvényalkotó odafigyeljen a fenti ellentmondásokra.
Kapcsolódó
Szerző
Friss
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értélítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett
- Figyelem! Eltűnt egy 13 éves általános iskolás kislány
- Több halottat is rejtett egy szegedi lakás
- Jön az ár – Budapest közlekedése
- Havas Henrik: engem nem kell megmenteni
- Minden ellenkező híreszteléssel szemben marad a csendes, napos ősz
- Budai Gyula közszolga nem saját súlycsoportjába valóval kezdett ki, tockos lett a jutalma