Popper Péter Orbánról: „Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever…”

„A sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever…”./Popper Péter/

Magyarországon sincsenek csodák

Tíz év egy ember életében nagy idő, egy ország életében pedig akár még csodát is meg lehet valósítani 3650 nap alatt. Magyarországon csodák nincsenek, a maradandóság országa vagyunk. Egy évtizeddel ezelőtt, a baloldali kormányok hibáit kihasználva, populista programmal Orbán Viktor másodszor került hatalomra, először kétharmaddal.

Nem vagyok politológus, elemző, nincs a zsebemben a bölcsek köve. Véleményem szubjektív, nem is térek ki a valóság minden elemére. Talán érdekes lehet azonban, hogy egy magyar választó, egy átlagos újságolvasó, hogyan is látja mindazt, ami velünk történt 2010-óta. Honnan indultunk, hova jutottunk, s milyen jövő várhat ránk

Már a győzelem pillanatában is hazug ígérettel indított

Tíz éve, április 25.-én, a választások második fordulója után, a győzelmi mámorban, hívei körében, a nyolc szűk esztendőt követően, a többszöri vereség után talpra álló pártvezér azt mondta: ” A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét. Olyan elemi erővel akarták lezárni a magyarok millióit megsanyargató, vagyonukból, reményeiből kiforgató korszakot, hogy végül a magyarok összeszedték minden maradék erejüket és hitüket, és világraszóló összefogást értek el.”

Akkor talán egyikőnk sem gondolta, hogy ezek a mondatok egykor még aktuálisak lesznek. Sokan, akik ma Orbán legnagyobb kritikusai, 10 éve még lelkesen üdvözölték a kétharmadot. Tessék csak az akkori újságokat elővenni. Az elmúlt tíz esztendőben a Fidesz / árnyékában a nem létező KDNP-vel/, lényegében felszámolta a jogállamot, megszüntette a harmadik köztársaság vívmányait. A kétharmad birtokában, egy huszáros rohammal Orbán bevette a szabadság, a demokrácia végvárait, saját képére formálta az intézményrendszert.

A nemzeti kerekasztal bölcsei nem voltak elég előrelátók

Nem sikerült annak a garanciáit megalkotni, amely kizárja a hatalom túlzott koncentrációját. Mára, az irányítás egyetlen kézben összpontosul, aki ugyan talán még nem maga az állam, de szava, a törvény. Minden az ő kezében van, mindenről egy személyben dönt, körülötte marionett bábként mozgó figurák vannak, akiktől feltétlen hűséget követel. Ebben a közegben a legnagyobb bűn a gondolkodás, a saját vélemény. Nincs is a környezetében talán senki, aki akár még egy önálló félmondat megfogalmazására merne vállalkozni. A kedves vezető körbe vette magát félművelt, hatalom és pénzéhes hűbéresekkel, akik szolgai módon hajlonganak nagysága előtt. Egyéb másról már nem is beszélve. De, tudjuk, minden hátsó megtalálja, azokat, akik tudják, mi a teendő. Teszik ezt akkor is, ha egy ország előtt válnak nevetségessé. Mosolyogtató, amikor az „értelemtől „sugárzó csatlósai osztják az észt, olyanok neveznek tudatlannak akár még Nobel díjasokat is, akiknek még diplomára sem futotta.

A kis gömböc országlása

Ma már csak egy szép álom a fékek és ellensúlyok rendszere, a hatalmi ágak szétválasztásának elve. A kormányzat feletti kontroll intézménye az Alkotmánybíróság napjainkban a kivénhedt, kiszolgált fideszes pártkatonák gyűjtőhelye, szerepük nem egyéb, mint az orbáni hatalom legitimálása.

Az egykori Fidesz tag által irányított ügyészség, ma a párt ökleként működik. Sokszor még a látszatra sem ügyelve, szemérmetlenül szolgálják az uralkodó hatalmat. Ha kell, politikai indíttatású eljárásokat kreálnak, és, ha úgy kívánja a hatalom, akkor húzzák az időt,” képtelenek” egy tisztességes vádiratot összeállítani. Példák sokaságát említhetnénk, de minek, hisz’ mindezek köztudottak.