Azt hittem, azok után, hogy magatehetetlen betegeket dobtak ki a kórházakból, már semmin nem fogok sem elképedni, sem dühöngeni.
A kormány időszerűnek érzi, hogy rúgjon egyet a fogyatékkal vagy szegénységgel küzdő gyerekeken. Eddig a vak, nem halló, értelmi fogyatékos, autista vagy hátrányos helyzetű gyerekek az állami művészeti iskolákban, ha akarták, ingyen vehettek részt heti hat órában valamilyen képzésen.
gyakran rajzban, táncban, zenében talál magára egy-egy fizikai vagy társadalmi hátránnyal sújtott gyerek, itt ébred rá: neki is van tehetsége valamihez. A művészeti önkifejezés számukra az emberi méltóság, a társadalmi beilleszkedés, az örömöket is tartogató élet feltétele, eszköze.
Mert olvasom, hogy beadtak egy módosító indítványt a köznevelési törvényhez, amelyben törölnék a számukra ingyenességet lehetővé tevő passzust.
Próbálom végiggondolni, hogy juthatott ez éppen most felelős kormánytisztviselő eszébe? Ült az íróasztalánál, és végigsorolta magában, kinek okozott eddig törést az életében a járvány? Aztán rájött: hoppá, hát az amúgy is sorsverte kisdiákok eddig valahogy kimaradtak! Nekik is érezniük kell a törődést! Hát érzik.