Connect with us

Koronavírus

Így tervezik az élet újraindítását – szivárogtatás vagy szondázás

koronavírus,
Megosztás

Senki nem lepődhetett meg azon, hogy a kormányhoz legközelebb álló Magyar Nemzetnek sikerült elsőként kiszivárogtatnia a járvány miatti kényszer intézkedéseken tervezett kormányzati változtatás tervét, a cél  persze a közvélemény szondázása is lehet. 

Első körben

  • várhatóan a négyszáz négyzetméternél kisebb alapterületű, jelenleg zárva tartó boltok nyithatnak újra a májustól esedékes enyhítési folyamat során,
  • a fokozatosság elve szerint a hónap közepéig a vendéglátóhelyek, nyitott teraszok következhetnek,
  • pünkösdig a szálláshelyeknek is lehet esélyük az újranyitásra az országban.
  • a nagyobb méretű iparcikküzletek, a boltláncok tipikusan plázákban lévő egységei vagy például a jelentősebb bútor- és sportszeráruházak is a hónap második felére vagy végére juthatnak újra hozzá a teljes üzemelés lehetőségéhez,

Persze lesznek új korlátok is

A vendéglátóhelyeknek azzal számolniuk kell hogy az előző években megszokott erős értékesítésnek csak egy része tér vissza. Így például:

  • várható, hogy az étkezőhelyeken szabályozzák a helyben fogyasztás körülményeit
  • a vendégtérben elhelyezhető létszám vagy a fogadható társaság mérete alapján az asztalok között optimális, 1-1,5 méteres távolság feltételével.
  • Az is elképzelhető, hogy a mostani teljes tiltás után egyelőre úgy lehet majd limitált létszámú éttermi programon részt venni, ha arra előzetesen bejelentkeznek az érdeklődők, hogy ne fordulhasson elő tumultus egy-egy nyilvános étkezőhelyen
  • nemcsak a vásárlókat, turistákat szólíthatják fel az arcmaszk vagy annak helyettesítésére alkalmas védőfelszerelés viselésére, hanem a kereskedelmi egységek, szolgáltatók másokkal közvetlen kontaktusba kerülő alkalmazottainak is használniuk kell a világszerte mindennapos viseletté váló arcmaszkot.
  • Ugyanígy a vendéglátóhelyek pincérei is maszkban kell végezzék a munkájukat, ahogy például a jegyértékesítők is az egyes látogatóhelyeken.

Ők a biztos bukók?

A nagyobb rendezvények, vásárok, fesztiválok megtartásáról a nyári hónapok előtt még biztosan nem lesz szó.

(A teljes cikk a Magyar Nemzetben olvasható)

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük