Kerítésen túl
Verhofstadt Hitlerhez hasonlította Orbánt, Szijjártó kőkeményen leoltotta a volt belga kormányfőt

Adolf Hitler 1933-as Felhatalmazási törvénye óta nem látott ilyen fellépést Európa, írta Orbán Viktorról és a koronavírus miatti veszélyhelyzetben kihirdetett rendeleti kormányozásról Guy Verhofstadt, Belgium korábbi miniszterelnöke – írta az Index.

Szijjártó Péter külügyminiszter válaszában rosszindulatú és kártékony embernek nevezte Verhofstadtot.
Az Index arról írt, hogy Verhofstadt, aki 2009 óta a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) EP-beli frakcióvezetője a Project Syndicate-ben írt véleménycikkében, hogy
megöli-e a demokráciát a jelenlegi világjárvány.
Ebben a cikkben a politikus amellett érvel, hogy a koronavírus által okozott gazdasági következmények mellett szerinte azzal is komolyan számolni kell, hogy
a kialakult helyzet veszélyezteti a demokráciát”
A portál szerint
„a cikk aggasztónak nevezi azokat az erőfeszítéseket, amelyek a járvány miatt kialakult válságot a demokrácia aláásására használják fel, a példák között pedig elsőként Magyarország miniszterelnökére, Orbán Viktorra hivatkozik a szerző, aki szerint Orbán az elmúlt évtizedben folyamatosan támadta a szabad sajtót, a civil szervezeteket és a politikai ellenfeleit egyaránt. Most pedig ürügyként használja a járványt arra, hogy olyan jogszabályokat vezessen be, amely határozatlan időre lehetővé teszi számára a rendeleti kormányzást”.
Az Index felhívta a figyelmet rá, hogy
„Guy Verhofstadt, aki már régóta Orbán Viktor egyik nemezise az EP-ben, heves beszédeket szokott intézni Orbán és rendszere ellen, és akinek a magyar miniszterelnök is rendszeresen kiszól az európai parlamenti felszólalásaiban, Orbánon kívül Donald Trumpról és Jair Bolsonaróról is írt”.
Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon reagált Verhofstadt hitlerezésére. Szerinte
„Guy Verhofstadt egy rosszindulatú, kártékony ember: Brüsszelben és Strasburgban folyamatosan az európai nemzetek gyengítéséért dolgozik”,
illetve
„példás végrehajtója Soros György akaratának”.
Szó szerint idézzük Szijjártó Péter reakcióját:
„Guy Verhofstadt-ról az elmúlt években minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy alkalmatlan bármiféle kulturált vitára. Elég csak megnézni néhány, az Európai Parlamentben előadott kontrollálatlan ordítozását.
A Soros-terv egyik kulcsfigurája, a nemzetközi liberális mainstream egyik vezére most sem hazudtolta meg önmagát: beállt a sunyin nácizók táborába.
Guy Verhofstadt egy rosszindulatú, kártékony ember: Brüsszelben és Strasburgban folyamatosan az európai nemzetek gyengítéséért dolgozik. Példás végrehajtója Soros György akaratának.
Guy Verhofstadt viszont nem szerepel a magyar választói névjegyzékben, ezért egyáltalán nem számít, mit gondol a törvényeinkről.
Nekünk csak a magyar emberek számítanak: egészségüket és munkahelyeiket megvédjük, akármit is mond Guy Verhofstadt.”
Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
Kiss+Lajos
2020.05.12 13:00 at 13:00
Helyes! Üsd-vágd! Nem apád! Szerencsénk van a külügy-miniszterelnökünkkel! Gratulálok! Nem feladni! Így tovább!
Eördögh+Lajos
2020.05.12 13:06 at 13:06
Nem hasonlít rá,mert a csutinak még nincs bajusza,a többi stimmel.
Eördögh+Lajos
2020.05.12 13:10 at 13:10
Kiss elvtárs,a magyar nép nagy többsége szerencsétlennek érzik magát,hogy ilyen szégyenteljes vezetőink vannak:Európa szemete lettünk.
Gusztos István
2020.05.12 13:22 at 13:22
És számít valamit, hogy Orbánia külügyminisztere, az a sorosozva zsidózó jampec mit pofázik..?