Banánköztársaság
Trianon: az újra meg újra véresre vakart orr, amelynél fogva vezetni akarnak

A NER 10 éve után ki kell mondani: nincs nemzeti ünnep, melyet demokraták együtt ülhetnének meg a Fidesszel. És nincs nemzeti sérelem sem, amelyre együtt emlékezhetnének a Fidesszel.

Itt van most Trianon
Ünnep, sérelem: a Fidesz számára egyre megy. Mind csak arra jó, hogy meghamisítsa, hazug vagy egyenesen kirekesztő, uszító módon a maga céljaira használja – szemben a valódi nemzeti érdekekkel.
Itt van most Trianon: igazán undorító, amit eddig is műveltek, hát még, amit ezután…
Trianon alkalom számukra a múlt, a jelen átírására, és a maguk jövendőjének biztosítására. Közben folyamatosan brüsszeleznek, zsidóznak, cigányoznak – uszítanak mindenféle kisebbség ellen.
Trianon-árok
Vegyük például az Alkotmány utcai gyalázatos Trianon-árok példáját: gyönyörködhet benne, aki képes rá; nosztalgiázhat a települések falba vésett magyar nevén – és nem gondol majd arra, hogy azoknak a neveknek jelentős részét erőszakosan magyarosították. Mint ahogy az ellenkezőjére is vannak példák.
Két nevet mondok csak – két olyan nevet, amelyek elgondolkodtatnak a Fidesz valódi szándékairól.
Rudolf Chmel és Smaranda Enache.
Lehetett volna annál értelmesebben és tisztességesebben Trianonról beszélni, mint úgy, hogy szoros kapcsolatban, napi együttműködésben legyen a magyar kormány, a társadalom civil szervezeteinek hálózata e két emberrel és azokkal a demokratákkal, akiket képviselnek?
Ehhez képest a Fidesz kezdettől fogva mindent elkövetett, hogy kitagadja, megsemmisítse azt a felvidéki pártot, amely pedig a legbiztatóbb fejleménye volt a magyar érdekű politikai életnek is: azt ígérte, hogy demokratikus alapon közösen léphetnek föl magyarok és szlovákok. Hogy megadja azt, amiben magyarok és szlovákok egyaránt hiányt szenvednek: a demokráciát, amelyben érvényesülhetnek a kisebbségi jogok is.
A neten megnézhető, mit köszönhet a magyar irodalom, a magyar és a szlovák nép kapcsolata Rudolf Chmelnek – de fideszeseknek erről is hiába beszélne az ember…
Smaranda Enache – nála következetesebb jogvédőt, kisebbségi jogok elkötelezett védelmezőjét keresve sem találni. De ne gondoljuk, hogy a Fidesz törekedett volna arra, hogy jó kapcsolatokat építsen vele…
Mit tett a Fidesz?
Erősítette a magyar nacionalizmust az elcsatolt területeken, dacára annak, hogy a dolog teljesen kilátástalan. Mindent elkövetett a Híd-Most marginalizálásáért – szóba sem állt vele! – , és az RMDSZ csatlóssá tételéért. „Sikere”, hogy csaknem szétverte a romániai magyar szellemi életet… Sorban meghódoltatta a kisebbségi magyarság szervezeteit, hazai közpénzből fizetve őket.
Ha a valóságos magyar érdekek felől nézve Trianon ügyében (is) valakinek csendben illene maradni a Fidesz az. Ezért aztán nem is véletlen, hogy a leghangosabban handabandázik…
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról