Budapesti hétköznapok
Tarlós: ha valóban korrupciót sejt az ellenzék, tegyék meg a feljelentést
Budapest volt főpolgármestere az Egyenes beszédben mondta el a véleményét arról a vizsgálóbizottságról, ami a korábbi ciklusok gyanús ügyeit fésülnék át.
Tarlós: „erős túlzás…!”
Az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Momentum javaslata szerint a végére járnának az elmúlt tíz év, és akár a korábbi évek korrupciógyanús szerződéseinek. Ezzel kapcsolatban Tarlós István szólalt meg a szerda esti műsorban, és hangsúlyozta, hogy egyrészt erős túlzás, hogy csak a hozzá kapcsolható ügyek kerülnének elő, másrészt ez csupán porhintést.
Ne lacafacázzanak – üzeni az ex főpolgármester
A politikus arra kéri az ellenzéket, hogy ne húzzák az időt, ne az online világban maradjon a vita. Tarlós szerint ha valóban korruptnak gondolják,
„tessék megtenni a feljelentést”
– hozzátette, hogy ennél elegánsabb javaslatot nem adhat.
Tarlós tisztában van azzal, hogy ha nem is asszisztált a vitatható ügyekhez,
a politikai felelősség a mindenkori főpolgármestert terheli a ciklus alatt. A politikus megfogadta, hogy ha találnának nála korrupciós pénzt, azt örömmel átutalja a Párbeszédnek.
„Én tudom Karácsonyról, hogy nem korrupt, ő is bizonyosan tudja.”
– mondta Tarlós István, és pontról pontra szóba hozta a lehetséges ügyeket. Felhívta a nézők figyelmét, hogy a négyes metró valamennyi szerződését az MSZP-SZDSZ koalíció kötötte, a parkolási ügyeknél pedig nem a főváros, hanem a kerületek szerződtek. Az e-jeggyel kapcsolatban Tarlós megtette a feljelentést, a Rác gyógyfürdőt, illetve a Bálnát pedig megörökölték, a hármas metrót meg nyugodtan vizsgálják meg.
Tarlós végül
a patkányirtós kérdést aranyosnak nevezte,
és elmondása szerint a jelenlegi cég leváltása soha nem volt a közgyűlés előtt.
A volt főpolgármester végül a Lánchíd felújításáról is beszélt, és leszögezte, hogy
nekik tényleg nem volt rá pénzük, de a jelenlegi vezetés ki se írta a tendert nyolc hónap alatt.
Szerző
Friss
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?