Connect with us

Kerítésen innen

A hét néma fideszes honatya

Megosztás

Melyik hét kormánypárti politikus nem szólalt fel az elmúlt két évben, és melyikük az, aki másfél évnyi hallgatás után végül csak megtörte a csendet? Azonnali-összesítés a tavaszi parlamenti szezon zárultával!

A néma leventék

Annyi biztos, hogy hét olyan kormánypárti képviselő is van, aki egyetlen egyszer sem szólalt fel még az elmúlt két évben, tehát a 2018-ban kezdődött parlamenti ciklusban.

Pedig ha más nem, az, hogy a koronavírus miatt korábban példátlan módon veszélyhelyzetet rendelt el Magyarország kormánya, igazán biztosított témát a politikusoknak, hát még a járvány miatti gazdasági problémák.

Nézzük is, kik azok a parlamenti képviselők, akik kitartóan hallgatnak!

Van, aki már tíz éve csendes

Az elmúlt éveknek megfelelően Bíró Márk fideszes képviselő ebben a ciklusban sem szólalt fel. A parlament némájaként becézett politikus immár tíz éve képviselő, ám ez idő alatt egyetlen egyszer sem beszélt a tisztelt ház plenáris ülésein. Ehhez hasonlóan írásban sem erőltette meg magát a parlament oldala szerint, ugyanis bármiféle indítványt legutóbb 2014 és 2018 között nyújtott be. Persze elképzelhető, hogy a politikus más területeken aktív, ám sajnos nem tudjuk a képviselő e-mail címét az olvasók figyelmébe ajánlani, hogy munkájáról kérdezzék őt, ugyanis a képviselők többségével ellentétben nem található ilyen elérhetőség hozzá parlamenti oldalán. Ettől függetlenül Bíró májusban bruttó több mint 1,3 millió forintot vihetett haza havi fizetésként.

Szinte örök némának számít az ugyancsak fideszes Kubatov Gábor frakcióvezető-helyettes is, aki ugyan 2006 óta parlamenti képviselő, de eddig csak egyetlenegyszer szólalt fel, a legelső ciklusában, míg indítványokat legutóbb a 2014-2018-as ciklusban adott be. A politikus májusban közel bruttó 1,9 millió forintot vihetett haza az országgyűlési képviselőségért.

A fideszes Farkas Flórián sem vitte túlzásba a felszólalásokat az elmúlt években: legutóbb a 2010-2014 közötti ciklusában volt erre példa, míg beadvánnyal legutóbb a mostanit megelőző ciklusban élt. Farkas már 2002 óta, azaz 18 éve parlamenti képviselő, két hónappal ezelőtt több mint bruttó 1,5 millió forintot kapott munkájáért.

Hallgatag miniszter is akadt

Ugyancsak hallgatott a Hajdú-Bihar megyei fideszes Tiba István, akinek ebben a ciklusban még csak technikai megszólalásai voltak (vagyis szól, ha félrenyomott egy gombot szavazáskor, vagy mert rossz a mikrofon), rendes felszólalásai nem, míg a költségvetési csalással vádolt, mentelmi jogától emiatt megfosztott Simonka György sem szólalt fel 2014 óta. Ebben a ciklusban az 1998 óta képviselősködő Bács-Kiskun megyei fdeszes Kerényi János is hallgatott. Egyébként ezen három képviselő közül nemcsak, hogy egyik sem szólalt fel, de beadvánnyal sem éltek az elmúlt két évben.

A miniszterek közül sem volt mindenki aktív, ha felszólalásokra került sor.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal sem érezte feladatának a megszólalást, ilyen téren legutóbb 2014-2018 között volt aktív, és csak egy beadványt adott be a mostani ciklusban. Rogán országgyűlési képviselői fizetése két hónappal ezelőtt bruttó 1,1 millió forint volt.

Azért van remény!

Aki azt gondolná, a politikusok már úgysem változnak, annak azért egy jó hírrel is szolgálhatunk: a szekszárdi fideszes képviselő, Horváth István ugyanis másfél évnyi hallgatás után felszólalt a tavaszi ülés alatt áprilisban, igaz, csak egyszer. Azért indítványa még nem volt az idei ciklusban, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy májusban bruttó több mint 1,5 millió forintot kapjon képviselői munkájáért.

Az ellenzéki politikusok között egyébként nem volt olyan, aki vagy legalább egy felszólalást ne mondott volna el, vagy legalább egy indítványt ne adott volna be ebben a ciklusban. 

via Azonnali

Sugár Kata

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük