Koronavírus
Dr. Kunetz: tovább dübörög a járványügyi káoszgenerálás!
Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő szerint Orbán Viktor csak azért egyezett meg a Magyar Orvosi Kamarával az orvosok béremeléséről, mert attól tart, hogy összeomolhat az egészségügyi rendszer.
Mitől fél Orbán?
A szakember az ATV Híradónak azt mondta: szerinte ez a félelem nem indokolt, mert egyelőre nincs annyi beteg,
„de miután meghagyták Káslerék kezében és a jelenlegi kormányzati járványkezelés kezében a járványügyi döntéseket, képesek olyan káoszt csinálni a rendben is, ami pillanatok alatt képes összedönteni a rendszert”.
Ki a hibás: persze, hogy az orvosok!
Kunetz szerint amennyiben a járványkezelés mégis összeomlana, az orvosokra lehet majd mutatni. Állítható lesz, hogy ez az ő hibájuk ellenére annak, hogy a kormány egy látványos gesztussal teljesítette a kéréseiket.
Kunetz doktor közösségi oldalán írja:
„Tovább dübörög a járványügyi káoszgenerálás
Éppen a minap vezényeltek el az egri Markhot Ferenc Kórházból 50 egészségügyi dolgozót más COVID ellátó központba, most kijelölik harmadrendű ellátóhelyként.
Gondolom, logikusan az 50 dolgozó pótlását, majd a Nagykanizsai, vagy a Soproni Kórházakból fogják megoldani.
Mindeközben olyan kis kórház – amely nem nagyobb egy rendes méretű kórházi osztálynál – is elsődleges ellátóhely lett, mint a Deszki Kórház, logikusan ide majd a Szegedi Tudományegyetem fog személyzetet vezényelni, ami meg majd onnan fog hiányozni.
Ne felejtsük, mindössze 627 plusz COVID beteg van kórházban, és 37 lélegeztetőgépen, miközben az egészségügyben közel 60 ezer ágy van.
Tehát az ágyak picit több, mint egy százalékát foglalják el COVID betegek
és ebből is sikerül olyan káoszt kialakítani, hogy le fognak állni hamarosan tömegével a tervezett műtétek.”
https://www.facebook.com/zskunetz/posts/3273498029371853
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
casino en ligne
2025.05.22 10:54 at 10:54
Hey I know this is off topic but I was wondering if you knew
of any widgets I could add to my blog that automatically tweet my newest twitter
updates. I’ve been looking for a plug-in like this for quite some time and was hoping
maybe you would have some experience with something
like this. Please let me know if you run into anything.
I truly enjoy reading your blog and I look forward to your new updates.
casino en ligne
An outstanding share! I’ve just forwarded this onto a
colleague who had been conducting a little research on this.
And he actually bought me breakfast due to the fact that I stumbled upon it for him…
lol. So allow me to reword this…. Thanks for the meal!!
But yeah, thanks for spending some time to talk about this issue here on your blog.
casino en ligne
I couldn’t refrain from commenting. Very well written!
casino en ligne
Magnificent goods from you, man. I have understand your stuff previous
to and you’re just too excellent. I really like what you
have acquired here, certainly like what you are saying and the way in which you say it.
You make it entertaining and you still care for to
keep it sensible. I cant wait to read much more from you.
This is actually a tremendous website.
casino en ligne
Pretty nice post. I just stumbled upon your blog and wanted to say that I’ve truly enjoyed surfing around your blog posts.
In any case I will be subscribing to your feed and I
hope you write again very soon!
casino en ligne
Having read this I thought it was extremely enlightening.
I appreciate you taking the time and effort to put this content together.
I once again find myself personally spending way too much time both reading and leaving comments.
But so what, it was still worthwhile!
casino en ligne
I do accept as true with all the concepts you’ve offered for your post.
They are really convincing and will definitely work.
Nonetheless, the posts are very short for beginners.
May just you please prolong them a little from next time?
Thanks for the post.
casino en ligne fiable
Hello There. I found your blog using msn. This is a very well written article.
I will make sure to bookmark it and come back to read more of
your useful information. Thanks for the post. I’ll certainly comeback.
casino en ligne francais
Remarkable things here. I am very happy to see your post.
Thanks so much and I am taking a look forward to contact you.
Will you kindly drop me a e-mail?
casino en ligne France
Simply wish to say your article is as astounding. The clearness on your publish is simply nice and i can think you’re
a professional on this subject. Fine with your permission allow me to snatch your RSS feed
to stay up to date with coming near near post.
Thank you 1,000,000 and please continue the enjoyable work.
casino en ligne