Kerítésen túl
EU: rosszabbodott az alapvető jogok helyzete
Veszélyben a sérülékeny csoportok, a szólásszabadság, a médiapluralizmus és a gyülekezési szabadság. A nemek közötti egyenlőség és a női jogok „szervezett visszavetése”. A gyűlöletbeszéd és a rasszizmus különböző módjai megszokottá váltak.
Az Európai Unió Parlamentje csütörtökön elfogadta az alapvető jogokkal foglalkozó, a 2018-2019-es időszakra vonatkozó jelentését, amely számos területen a helyzet rosszabbodásáról számol be.
A Parlament a 330 szavazattal, 298 ellenszavazat és 65 tartózkodás mellett elfogadott jelentésben elítéli, hogy
egyest tagállamokban meggyengítik a hatalmi ágakat elválasztó és az igazságszolgáltatás függetlenségét védő szabályokat,
és megismétli, hogy létfontosságú a Parlament által korábban javasolt, a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal foglalkozó uniós eljárás létrehozása.
A Parlament elítéli a média szabadsága, függetlensége, sokszínűsége elleni támadásokat,
és kiemeli az újságírók és a visszaéléseket bejelentők demokráciában játszott szerepét. Emellett felszólítja a tagállamokat, hogy tartózkodjanak a gyülekezési szabadságot korlátozó jogszabályok elfogadásától, és elítéli a bűnüldöző szervek aránytalanul erőszakos beavatkozását.
Védelem a sérülékeny csoportok számára
Az állami kiadások csökkentése aránytalanul súlyosan érintette a sérülékeny csoportokat, különösen a nőket, a fogyatékossággal élőket, az időseket, a gyerekeket, a migránsokat, a romáket és az LGBTI+ embereket, ezért a Parlament az emberi, gazdasági és szociális jogokat is figyelembe vevő makrogazdasági politikát vár.
Felhívja a figyelmet arra, hogy a környezetvédelmi szempontokra nagyobb hangsúlyt fektető szakpolitikák felé haladva az átmenetet igazságosan kell megvalósítani. A képviselők támogatást kérnek a lakhatásból a túl magasra kúszott árak miatt kiszoruló fiatalok és a szegénységben élő gyerekek számára.
Az állásfoglalás elítéli, hogy „egyes tagállamokban szervezett és aggasztó módon visszavetették a nők és az LMBTI+ személyek jogait, és a genderellenes mozgalmak megpróbálták korlátozni a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat”, kiemelve, hogy
a nőknek joga van a modern fogamzásgátló módszerek igénybevételéhez és a biztonságos és legális terhességmegszakításhoz.
A képviselők felszólítanak romák az anyagondozás során tapasztalható hátrányos megkülönböztetésének tiltására és az erőszakos sterilizáción átesett áldozatok kompenzálására.
A Parlament súlyos aggodalmát fejezi ki a menedékkérők egyes tagállamokban erőszakos visszafordítása és az uniós fogadóálláomásokon kialakult humanitárius helyzet miatt
Elítéli a menekülteknek humanitárius segítséget nyújtó civil társadalmi szervezetek és egyének megfélemlítését, a letartóztatásokat és büntetőeljárásokat. A Parlment emellett humanitárius folyosók és humanitárius vízumprogram felállítását kéri.
A szélsőségesség kezelése
A képviselők kiemelik, hogy a gyűlöletbeszéd és a rasszizmus különböző formái nem pusztán a szélsőséges nézeteket vallók, hanem a kormányok egyes képviselői vagy politikai vezetők körében egyaránt megszokottá váltak. A képviselők kérik a neonáci és újfasiszta csoportok hatékony betiltását. Elítélik emellett a keresztények és templomaik elleni támadásokat, és egyenlő bánásmódot követelnek számukra Európában és világszerte.
A keddi vitában nem szólalt fel magyar képviselő!
Forrás: europarl.europa.eu
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát