Budapesti hétköznapok
Mi lesz veled BKV? -Már kilenc halottja van a cégnek
A BKV közlése szerint a koronavírus-járvány jelenlegi, harmadik hulláma soha nem látott kihívások elé állítja a társaságot, de a stabil üzemeltetés még fenntartható.
Pandémiás terv a BKV-nál
BKV szerdai közleménye szerint: a feladatellátás továbbra is biztosított, a betegségen átesett dolgozók folyamatosan állnak vissza a munkába. Jelenleg több mint ötszáz BKV-munkavállaló van karanténban, a társaság eddig kilenc dolgozóját vesztette el. „Ez személyes tragédiát jelent a családoknak és vállalatunknak egyaránt” – írták.
A közlemény szerint a BKV-nak a járvány kitörése óta van pandémiás terve. A társaság az elmúlt egy évben folyamatosan együttműködött a fővárossal és a kormányzattal a járvány megelőzését célzó operatív intézkedések végrehajtásában.
Kiemelték, a cég vezetése tisztában van azzal, hogy a vállalatnál dolgozók jelentős része – mivel nap mint nap nagy tömeggel találkozik – fokozottan veszélyeztetett, ezért lépéseket tettek azért, hogy a társaság dolgozóinak minél hamarabb védőoltást biztosíthassanak.
A dolgozók oltása az országos oltási terv alapján folyamatos
Az oltási sorrendet a társaság pandémiás terve mellett a területenkénti megbetegedések mértéke és az aktuális helyettesíthetőség is meghatározza. Ezeket a tényezőket figyelembe véve kaptak oltást első körben a forgalomirányítás területén dolgozók. A munkavállalóik oltása az országos oltási terv alapján is folyamatos – olvasható a BKV közleményében.
Müller Cecília országos tisztifőorvos szerdán jelentette be, hogy megkezdődik az úgynevezett kritikus infrastruktúrában dolgozók, mások mellett a tömegközlekedési szolgáltató vállalatok munkatársainak beoltása.
A BKV közleményében kitért arra is, hogy 2020 tavasza óta a járművek fertőtlenítése a napi takarítási protokoll része, azaz minden járművet minden nap fertőtlenítenek. A járművezetőknek biztosítják a védőfelszereléseket, a védekezéshez szükséges eszközöket.
Szerző
Friss
- Lázár György: Palladino USA-ügyvivő már be is nyújtotta a számlát…? – Trump azt követeli, hogy….
- Feketelista infó: 517 ezerre nőtt a bankoknak hosszasan tartozók száma
- Parlamenti államtitkár: ‘Brüsszel Péter’ és Kollár Kinga küldte ide a LIBE bizottságot – Lánczi Tamás ráerősítésével
- Nem csak Bohár ‘lódít’, Orbán Viktortól sem áll távol a ‘nagyotmondás’ – most sem….
- A legerősebb demokrácia, avagy mi már Trump voltunk, amikor Trump még nem is volt
- Ha járna-kelne, vagy vásárolgatna a hosszú hétvégén – Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport
- Magyar Péter Bohár Dánielnek: vége van, elvtársak. Vége van
- Lemondott a Hadházy-féle hídfoglalást engedélyező kúriai bíró – Sztálin elvtárs kéjesen nyújtózik egyet odalent
- Billegő időjárás előrejelzés húsvétra
- Hagyj abba mindent, eljött a horoszkóp-idő! – 5 csillagjegy kivételes húsvéti hétvégére számíthat